Tavaly egyáltalán nem voltam beteg, idén meg már számolni se tudom hányszor. Betegen lenyomtam egy műszakot szerdán, én voltam a munka hőse.

Kedden bemegyek dolgozni és rögtön az első percben megtudom, hogy ma nem lesz itt a menedzser és nagyon mérges vagyok rá, mert ez azt jelenti, hogy akkor ma se lesz szerződés.

Kedden kimutatta a foga fehérjét ez a munka, megmutatta az embertelen oldalát. Kiderült ugyanis, hogy még a 30 fok ellenére sem lehet rövidnadrágban lenni, hanem hosszú fekete vagy kék vagy farmer nadrág az előírás.

Kedd van, 8-ra állítottam az ébresztőt, 7:30 körül keltem.10-re megyek dolgozni.

Rég írtam, úgyhogy megpróbálom összefoglalni, hogy mi is történt:

Tíztől háromig kellett 5 órás műszakban dolgoznom. Az első órától kezdve nem unatkoztam. 

Mindjárt begurulok a Liverpool Street Station-re, egyre hevesebben ver a szívem. Gábor szerint csak a vonat zakatol, de én érzem hogy a gyomromban lüktet a pulzusom.

Kedden tehát visszamentem a Subway-be, ahol először is el kellett mondanom a húsok és zöldségek nevét. Mivel tudta, hogy annyira nem megy az angol ezzel kezdtünk. 80%-át tudtam angolul az ételeknek. Ami azért nem rossz arány.

Hétfőn volt egy másik állásinterjúm délután, de ahhoz hogy kerek legyen a történet, egy kicsit vissza kell mennem a múltba.

Ma délre voltam hivatalos állásinterjúra Tottenham városrészben. Nem fáj a lábam, hurrá!