Szellős volt ez a hét, csak 3 napot dolgoztam, kedden szabad voltam. Szerdán viszont nem volt sok munka és unatkoztam.

Azon töprengtem, hogy jobban jártunk volna, ha még egy napot otthon vagyok, unatkozni otthon is tudok és az legalább hasznosabb. De hát nézzük a jó oldalát, legalább ki van fizetve ez a fajta unatkozás, mert az itthoni nem lenne. Annyira unatkoztam, hogy még a menedzser se tudott feladatot adni, azt mondta, hogy menjek mosogatni, mert mást nagyon ő se tud most adni nekem. Nyilván nem tudhattuk előre, hogy ez lesz. Az ebédszünet se volt vészes, ketten simán tudták volna csinálni.

Csütörtökön pedig épp az ellenkezője volt. Annyian voltak háromnegyed 12-től negyed 3-ig, hogy nem győztük. Az összes kaja elfogyott és kiürült a hűtő is, ahol a tartalékok voltak, amiket be szoktunk készíteni, hogy minél gyorsabban megtörténhessen a csere. Csak jöttek és jöttek az emberek, alig győztük hárman az iramot. Utána pedig egyéni rekordot döntöttem, mert negyed órám volt elmosni a sok mosatlant, amire azt hittem, hogy nagyon kevés lesz, de sikerült befejeznem 14:29-re, majd mondta a menedzser, hogy mehetek haza. Megdicsért, hogy nagyon forgalmas volt ma és milyen ügyesek voltunk, szép munka.

Megkaptam a fizetésem is csütörtökön, amitől majd' leesett az állam. Kb. 500 fontot kaptam fizetésnek egy hónapra, amit nem érdemes átszámolni forintba, mert más az értéke itt, mint otthon. Kevesebbre számítottam, de azért nem olyan rossz részmunkaidőre. Ebben a városban kevés pénznek számít. Ha azt vesszük, hogy Gábor 2500 fontot kap, én meg csak 500-at, így azért jobban látszik a különbség. Naponta egy órát csak azért dolgozok, hogy ledolgozzam a beutazásomat, hogy bejárjak dolgozni. Magyarán 5 órányi pénzt kapok a 6 órányi munkára, ugyanis nem kapok támogatást az utazásra.

Itt egyébként a kollégák is állandóan dicsérnek, hogy milyen ügyes vagyok, milyen gyorsan tanulok és ha így haladok 1-2 hét, már könnyebb lesz. Folyamatos visszajelzés mellett könnyebb teljesíteni.

Fizetés után, pénteken rohantam a közeli plázába elkölteni belőle valamennyit, csak sajnos nem jártam szerencsével, mert az angolok annyira igénytelenül öltöznek, hogy inkább nem vettem semmit és üres kézzel tértem haza. Ahelyett hogy feldobott volna ráadásul a shoppingolás, inkább csak felidegesítettem magam szokás szerint az embereken, hogy mennyire nem tudnak viselkedni és persze azon, hogy mi ez a sok hülye igénytelen ruha. Pontosabban találtam egy szép szoknyát, csak az 30 font volt, annyiért inkább nem kell, nem terveztem az összes fizetésem elvásárolni azonnal.

Szombat, vasárnap végül elmentünk Gáborral most az ilfordi Primarkba, hátha ott más az árukészlet. Szétnéztünk ott is, mert neki is kellett néhány új nadrág. Egyébként meg hivatalosak vagyunk szülinapra, úgyhogy ajándék keresés miatt mentünk be elsősorban. Végül sikerült találnom 2 szoknyát és egy nadrágot magamnak, a többit, majd elintézem otthon. Nézelődünk ma az egyik boltban és halljuk kintről, hogy valami utcazenész, mintha magyarul énekelne. Á nem, csak egy-két szó nagyon hasonlít, akár magyar is lehetne. Tovább hallgattuk és később kiderült, hogy tényleg magyarok voltak, utána már jól lehetett érteni.