Reggel negyed kilenckor ébredtem. Lementem a konyhába és reggelit készítettem magamnak, Gábor elindult munkába.

Leültem reggelizni és kilenc körül csörgött a telefonom, Gábor hívott. Azt mondta, volt egy balesete. Á mondom biztos deffektet kapott és jön haza és itthonról fog dolgozni. Aztán folytatta, kinyitottak előtte egy kocsiajtót és elesett. Azonnal észhez tértem és kérdeztem, hogy mennyire sérült meg, hívnak-e mentőt. Azt mondta kicsi a sérülése, csak a kezét érte kisebb sérülés, horzsolás. Gondolhatom, ha már fel tudott hívni. Hívnak mentőt, de el kéne mennem a biciklijéért és hazatolni. Mondom rendben. Gyorsan felöltöztem - csak kivettem az első dolgot a szekrényből, amit jónak véltem ebben a hűvös, esős időben - még a reggelit is otthagytam az asztalon. Felhúztam a cipőt, amikor eszembe jutott, hogy mit is vállaltam. Én nem tudok még ekkorát sétálni, nem állok készen, a lábam nem áll készen. Visszahívtam, hogy mi a helyzet, mert nem találtam meg a pótkulcsot és nem tudok ekkorát sétálni sem. Azt mondta, hogy nem jön mentő, mert túl kicsi a sérülése ahhoz, hogy kimenjenek hozzá, be kell menni a háziorvoshoz. Mondtam neki, hogy akkor hívjon uber-t, ami vállalja, hogy be lehet rakni a biciklijét is és jöjjön haza. Mondta, hogy rendben. Közben beszéltem Augusto-val is, hogy esetleg ő el tudna-e menni érte, de nem tudott eljönni a munkából, mert messze van most hirtelen.

(Nagyon aggódtam annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem komoly a baj. Az egyik nagyon jó barátomat múlt héten érte biciklis baleset és altatásban tartják. Súlyosan sérült a feje, mert nem viselt sisakot, még műteni is kellett. Ezért különösen rosszul érintett Gábor balesete. Úgy éreztem nem tudnék még egy fontos személyért aggódni és imádkozni.)

Még mindig az előszobában ragadva, amikor legközelebb beszéltem Gáborral, már majdnem az utcában volt, elindult gyalog, nem sikerült autót szereznie. Az eső megállás nélkül esett, kimentem érte az utca végébe legalább. Útközben elmesélte részletesen mi történt. Itthon gyorsan küldött egy e-mailt a kollégáinak, hogy ma nem megy be dolgozni, aztán épp kocsit akart hívni, amikor megláttam Augusto autóját parkolni a ház előtt. Hazajött végül. Kiderült, hogy még nem dolgozott, majd itthonról dolgozik, csak volt elintéznivalója. Úgyhogy elvitt minket az orvoshoz. Ott megvártuk még a recepciós leteszi a telefont és elmondta Gábor neki, hogy balesete volt, csak egy elsősegélyre jött. Megnézte a kezét és azt mondta, hogy ezt inkább orvosnak is meg kell mutatni, nagyon csúnya. Be volt dagadva a középső ujja és megalvadva a vér rajta. Azt mondta, hogy sajnos nem tud szabad orvost adni neki, menjünk be a legközelebbi kórházba. 

Kisétáltunk a megállóba és jött is a busz 1 percen belül. A kórháznál is sikerült egy fuvart szereznünk, olyan volt, mint egy golf autó, elvitt minket a baleseti osztályra. Ott felvették az adatait kétszer(!), aztán sokat kellett várni. Végülis a járóbeteg tud várni. (majd egy külön fejezetet írok az itteni egészségügyről, mert megéri)

Én kint megvártam, nagyon unalmas volt. Hozzá vagyok szokva, hogyha váróteremben ülök, akkor betegként vagyok ott és mindig figyelnem kell, hogy kit szólítanak. Ez annyira belém van égve, most is odafigyeltem és úgy kellett magamra rászólni, hogy most engem nem szólíthatnak, mert nem vagyok páciens. Elmentünk röntgenre - igen azért írok többes számot, mert végig mellette voltam, csak kint vártam. A röntgen nem mutatott törést, de azért még végeznek egy számítógépes elemzést is, ami ha elváltozást mutat, akkor mindenképpen értesítik. Fertőtlenítették és bekötözték, most így néz ki:

Nem fürödhet és nem szedheti le a kötést 48 óráig. (de mi azért megoldottuk a fürdést, mert segítettem neki és nem lett vizes a kötés) 

Hazamentünk és itthon megebédeltünk, már dél elmúlt mire végeztünk, mert nagyon sokat kellett várni. Még kávét sem ittam reggel, úgyhogy ebéd után nagyon jól esett. Ebédnél rá kellett, hogy jöjjön, hogy nem tudja felvágni az ebéjét, úgyhogy falatokra kellett vágnom neki. Most mindenben segítenem kell, mert nem tudja használni a jobb kezét. Délután megírt pár e-mailt meg kivett betegszabit. A gépelés most nem megy neki, csak fél kézzel, lassan, úgyhogy dolgozni sem tud.

Néhány szó a balesetről: biciklivel ment dolgozni, mint minden nap. A buszmegállóban állt egy autó, Gábor megpróbált elhaladni mellette a járda felőli oldalon. Pont mikor elment volna a kocsi mellett, akkor kinyitották az ajtót, úgyhogy semmi ideje nem volt reagálni. A jobb keze beleakadt a kinyitott ajtóba, majd felborult. Sisak volt rajta, ami megvédte a fejsérüléstől. Úgy mesélte, hogy ez a pillanat volt számára emlékezetes, idézem: "Ahogy elestem, utána csak feküdtem a hátamon kiterülve, néztem az eget, az eső esett az arcomba, közben Dosztojevszkij hangoskönyv szólt a fülemben." Feküdt még egy darabig, hogy elszégyelljék magukat. Megpróbált felállni, hogy elvigye a bicajt, de megszédült. Ekkor visszaült a útpatkára. Persze rögtön ment hozzá a nő ezer bocsánatkérés közepette, kérdezte, hogy hívjon-e mentőt. Mondta, hogy igen jó lenne. De azok nem jöttek ki. Az autó sofőrje, aki egyébként valami uber-es volt, vagy hasonló taxi-féleség, megnézte a kocsit és kezet nyújtott neki, hogy ennyivel el van intézve, ugye. Gábor még azt is mondta, hogy a sofőr járt most a legrosszabbul, mert elgörbítette az ajtaját.

Az eső miatt egyébként is mindenki próbált minél kevésbé megázni, úgyhogy ilyenkor a figyelmetlenségből könnyen lehetnek balesetek.

Soha ne szálljatok ki a kocsiból szétnézés nélkül!