Otthon az idegenben

Régi lakás

2019. január 29. 23:51 - KicsiKitti

Voltunk a régi lakásnál, és tényleg felújítják az egészet. Jobb lesz, minden számításunknál.

Gábor volt bent, megnézte, hogy van-e levelünk. Beengedték, hogy beszéljen a menedzserrel, eltűntek a falak. A konyha és a nappali meg a WC, fürdő egybe lett nyitva az egész, csak a WC-t hagyták meg. A veranda is eltűnt.

Lentről néztük az utcáról, hogy a mi szobánk ahol volt, az utcára néznek az ablakok, ott beláttunk és leszedték a tetőt, mármint a plafont, és egybe van nyitva a tetővel és ott pedig ablakok lettek. Ezért nem foglalkoztak a beázásunkkal, mert teljeskörű felújítást akart végezni a házon. 

20181213_215419_hdr.jpg

Ilyen volt:

wp_20170203_09_59_41_pro_1.jpg

Szóval látszik, hogy az előszobát beépítették a szomszéd házával. Rendes falat kapott az is és nem csak egy üvegezett rész.

Kíváncsi vagyok hogy fog kinézni, de azt már nem fogom megtudni.

Igazából, amikor megtudtuk, hogy 2 WC van az új lakásban mosdóval, Gáborral az volt az első gondolatunk, hogy akkor most már 2 helyen nem lesz WC papír és és szappan. Már kiismertük őket, mert a másik helyen sem igazán törődtek a feltöltésével, ami engem rendkívül bosszant. Nem szeretem megvárni azt az állapotot, amikor már kifogy. Ők mindig olyankor kapnak észbe, amikor már napok óta nincsen és már a zsepi és a papírtörlő is elfogyott. A szappant pedig általában felvizezik, amit szintén rühellek, mert annyit ér, mintha sima vízzel mosnék kezet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr5814532108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása