Múltkor Gábor nem tudott eljönni szerdán a közibe, mert túlórázott.
Én ott voltam egyedül és meg kellett osztani (önkéntesen), hogy milyen élményünk volt az imában. Én jelentkeztem és megosztottam. Gábor nélkül, segítség nélkül. És megértették, volt, aki a végén odajött hozzám és megkérdezte, hogy Kriszti te beszélsz angolul? Mondtam, hogy igen, sokat fejlődtem az utóbbi időben. Szóval Gábor nincs ott és máris kiderül, hogy beszélek angolul, csak könnyebb vele fordíttatni, amikor ott van.
Mostanában sokszor előfordult, hogy Gáborral való beszélgetés közben nem minden jut eszembe magyarul, és belecsempészek a szövegbe angol szavakat, amikor az jut eszembe előbb. Múltkor rám szólt Gábor, hogy ne beszéljek ennyire brittül. Mondtam, hogy 2 éve azon vagyok, hogy megtanuljak angolul és most meg túl brittül beszélek? Inkább örülni kéne neki. Aztán kiderült, hogy azért mondta, mert a magyar szövegben nehezen értelmezhető a brit akcentussal kiejtett angol szó. Mert ha magyarosan ejtem ki az angol szót, akkor könnyebben érthető. De nem azért tanulom az angolt, hogy magyarosan ejtsem, hanem azért, hogy ha már egyszer megtanultam a helyes kiejtést, akkor azt meg is jegyezzem és úgy használjam.
Most a legújabb feladat a suliban, hogy prezentációt kell készíteni egy általunk választott témában. Kitaláltam, hogy a fotózásról fogok előadást tartani. Fogalmam se volt, hogy miről akarok beszélni és mikor. Max. 10 perc áll rendelkezésre, utána kérdések következnek. Elhatároztam, hogy elkezdem kigondolni, hogy miről akarok beszélni, mert nem tudom mikor kerülök sorra és ne kelljen összecsapni. Úgyhogy a suli felé menet útközben elkezdtem megírni a 20 perces metróúton. Az első két mondat megvolt angolul, azt leírtam, aztán mondom a többit leírom magyarul és majd átírom angolra később. Ahogy leírtam az első két mondatot angolul, úgy adta magát a többi és csak írtam és írtam angolul végig a 20 perces metróúton. Én is meglepődtem magamon, hogy ennyire jól tudok angolul. Nem is gondoltam, két kis füzet oldalt teleírtam. Este megmutattam Gábornak, hogy nézze át, és csak néhány hibát talált benne. Büszke voltam magamra. Később még kidolgoztam rendesen és írtam hozzá még pár mondatot, mert ez még nem töltötte ki a 10 percet. Kiválogattam a képeket, kb. 2 hetet készültem rá. Gábor végig segített és átnézte nekem. Elkészítettem a prezentációt Power Pointban. Végül az utolsó héten a tanulás következett, megtanultam fejből a szöveget (mondhatni bemagoltam), hogy jól menjen és ne makogjak. Gábor is meghallgatta egyszer, az utolsó nap pedig saját magamnak mondtam fel közben a képeket vetítve, hogy azt is begyakoroljam, hogy mikor kell váltani.
Előző héten kedden (máj. 29-én) előadtam. Úgy éreztem, hogy mindent elfelejtettem és felkészületlen vagyok. Nagyon jól sikerült a kiselőadás. Még a környezeti tényezők se tudtak kizökkenteni, pl. az egyik osztálytársam kinn ragadt a teremből és szóltam, hogy engedjék be. Nem vesztettem el a fonalat, igaz, hogy ott volt mellettem kinyomtatva a papír segítségnek. Láttam, hogy a tanár jegyzetel közben, gondoltam, hogy valószínűleg valamit rosszul mondtam. A kérdésekre is tudtam válaszolni, persze arra nem lehetett előre felkészülni.
Óra végén volt a kiértékelés, azt mondta a tanár, hogy hosszú ideje ez volt a legjobb prezentáció amit hallott. Jól felkészültem, tökéletes nyelvtan, tökéletes mondatok. (ő mondta így) Kérdezte, hogy segített-e valaki a felkészülésben, mondtam hogy igen, a férjem. Kiderült, hogy az a sok jegyzetelés az volt, hogy leírta, hogy miket mondtam JÓL!. :D Egy hiba volt, amit felolvasott és kijavíttatott velem. Azt mondta, hogy észrevette már korábban is ,hogy jól haladok és a jobb tanulók között vagyok és ez megerősítette. Szerencsére nem munka mellett kellett tanulnom, mert akkor nem sikerült volna ilyen jól.
Az osztálytársaimtól is pozitív visszajelzést kaptam, érthető volt, izgalmas volt, felkeltette az érdeklődést. Az egyik osztálytársam azt mondta, hogy ő is akar fotózást tanulni. :D nem tudom, hogy komolyan gondolta-e vagy csak mondta, de azért jól esett.
