Tegnap egy bunkó fekete felszállt a zsúfolt metróra és elkezdett furakodni az emberek között. (Nem a színe miatt, hanem a viselkedése miatt volt bunkó). Rászóltam angolul, aztán mondtam tovább magyarul a mérgemet. Majd más is rászólt, hogy talán le kéne venni a táskát, hogy el lehessen férni, ő morgott valamit erre. (Megjegyzem, nem a táska volt a baj, hanem az, hogy majdnem fellökött)

Aztán meggondolta és úgy döntött mégis leveszi a táskáját. Persze olyankor, amikor egymás hátán vagyunk. Elkezdett lökdösni engem, én meg nem győztem elnézést kérni az előttem állótól,akit közben meg én lökdöstem. Még egy dobása lett volna és vagy hazamegyek és nem érdekel semmi, vagy megütöm. Ez a két lehetőség lett volna, semmi más! Azért a bunkóságnak is van határa és ő eléggé a szélén táncolt. Próbáltam eltűnni mellőle, hogy ne is kerüljek a közelébe aztán. Úgy látszik sikerült viselkednie az út többi részén.

Nagyon frusztrált voltam és rosszkedvű. Nem elég, hogy megállás nélkül szakad a hülye eső, de még az emberek is kiborítanak. Hát persze tudom, hogy otthon is vannak bunkók, de ott legalább egy egész országban vannak szétosztva annyian, mint itt ebben a városban.

Legalább háromszor kifordította a kezemből az esernyőt a szél és teljesen megáztam és elegem volt már abból a napból, ami még el se kezdődött igazán. Az iskolában is eléggé rosszkedvű voltam emiatt az egész miatt.

Visszajött a tanárunk 2 hét betegség után. Az e heti témakör a ételek és italok voltak és persze majd' éhen akartam halni az óra vége felé.

11-kor nemzeti egyperces csendes megemlékezés volt, a szombati terror áldozatiért. A BBC közvetítését néztük. Nehéz volt visszavenni a fonalat egy ilyen szomorú esemény után.

Hazaérek és látom, hogy Gábor itt ül a nappaliban. Jól megijesztett :) Azt mondta itthonról dolgozik, mert esik az eső. Hm, de jó neked - mondom - én meg a kínok kínját éltem át. Miért nem tudok én is itthonról tanulni?