Tegnap voltam vásárolni. Csak néhány apróságot a holnapi ebédhez, meg még ami hiányzott otthonról.

Az egyik boltban teljesen fel voltam háborodva, hogy milyen körülmények között kell vásárolnom, nem éreztem jól magam, nézzétek meg a saját szemetekkel:

Mindenhol kipakolatlan dobozok, raklapok szanaszét a sorok között hevernek. Ezért tartják az alkalmazottakat? Oké én megértem, hogy most érkezett egy szállítmány, amit ki kell pakolni, de ez így akkor is balesetveszélyes. Az ember hasra eshet a dobozokban. Annyira felidegesítettem magam ezen, hogy fejvesztve távoztam a kasszától.

Átmentem a másik üzletbe, megvettem ott is amire szükségem volt, aztán elindultam haza, 2 kezemben 2 szatyorral. Átmegyek az úton és egyszer csak eltűnik a talaj alólam és a jobb lábam kifordult alólam. A szatyrokat a földhöz vágtam, hallottam, amint a tojások ütköznek a földön abban a vékony műanyag tartóban. ÁÁÁÁÁ! Ez nagyon-nagyon fáj. Mit tegyek most? Hogy jutok haza? Nem bírok ráállni a jobb lábamra, merre induljak? Szerencsére pont volt ott egy bicikli támasz, aminek neki tudtam támaszkodni, felhívtam Gábort. Sírva elmondtam neki mi történt, és hogy viszek haza min. 10 törött tojást. Megnyugtatott, hogy kit érdekelnek most a tojások, hívjak taxit. Taxit?? Hogy hívok ÉN taxit? Milyen számon lehet egyáltalán ITT taxit hívni? Szétnéztem és láttam, hogy elég közel van a buszmegálló, odáig el kéne bicegni, ahol le tudok ülni legalább, aztán közben kitalálom, hogy mi legyen, hátha kicsit múlik a fájdalom és el tudok indulni valamerre. Az a 10 méter eléggé messzinek tűnt abban a pillanatban, úgy éreztem, hogy kétpercenként lépek egyet. Oké, nyugi, ráérek! Alighogy leültem nemsokára már jött is egy busz és beállt a megállóba. Fogtam magam, elbicegtem odáig, majd megkérdezte a sofőr, hogy jól vagyok-e? Milyen figyelmes! Azt mondtam igen, pedig egyáltalán nem, de most mit tud velem kezdeni? Leültem tehát és hazamentem.

Leszállásnál egy kicsit bizonytalankodtam és néztem, hogy melyik lábamat is kéne először lerakni. Ha a fájós lábamat teszem le előbb, akkor arra nehezedik a súlyom, ha pedig a bal lábamat teszem le, akkor szintén a fájós lábamon lesz a súly. Végül sikerült gyorsan és viszonylag ügyesen megoldanom ezt a kérdést. Leültem a megállóban és erőt vettem magamon, hogy elinduljak. Amikor elindultam egy örökkévalóságnak tűnt, hogy hazaérjek (pedig 300 m a megállótól hazáig az út). Most jönne jól egy taxi, de biztos kiröhögnének, ha megtudják, hogy milyen rövidtávra hívtam őket. Aztán miután így szépen lassan megállt az idő számomra és elkönyveltem, hogy nagyon hosszú lett hirtelen ez az út - nem tudom honnan -, de ott termett egy anya a kisfiával és megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni. Köszönöm Istenem! Mondtam, hogy igen és a kezébe nyomtam az egyik szatyrot és ő elvette a másikat is. Elmagyaráztam valahogy kézzel-lábbal, hogy merre is megyek és szépen hazakísértek. Egész úton be nem állt a szája, még úgy is, hogy tudta, nem nagyon beszélek angolul és áradt belőle a jobbnál jobb tanács, hogy mit csináljak majd, ha hazamegyek. Persze nem igazán értettem, amit mondott csak egy-két mondatot, de a lényeg az volt, hogy elfelejtette velem, hogy milyen hosszú is ez az út ebben a tempóban. Nem győztem neki hálálkodni útközben - persze, csak amit az angol szókincsem engedett - ,de így is elég bő szókincsnek tűnt. 

Itthon, első dolgom volt, miután ledobtam a kezemből a szatyrokat, hogy kivettem jeget a fagyasztóból és a kanapéra helyezkedve a lábamra tettem. Ott ültem mozdulatlanul kb. 2 órát, legalább a telefon nálam volt és nem unatkoztam. Étlen-szomjan, itt voltam egyedül az üres lakásban magatehetetlenül. Fázva üldögéltem a telefonomat babrálva és az összes játékot lejátszva, még az agyam is lefagyott a jégtől, amit a lábamon volt és teljesen dideregtem. Aztán végre hazaért Gábor és csinált vacsorát, meg kipakolta a szatyrokat. A tojások valami csodával határos módon megúszták, nem is gondoltam volna. Egész este lent voltam a nappali kanapéján, hogy ha csak lehet, ne kelljen még WC-re se oda-vissza lépcsőzni, hanem akkor megyek fel a szobába, ha mindent elvégezve lefeküdni megyek.