Veronicával nem könnyű együtt élni. Kitalálta 1 hónap házasság után, hogy ő nem fog mosni, se vasalni és különben is mindenki hagyja őt békén a házimunkával.

Az volt a terv, hogy elviszi a gyerekek ruháit tisztítóba, hogy ne neki kelljen ezzel foglalkozni, ott még ki is vasalják. Felajánlottam, hogy ne vigye idegennek a pénzt, megcsinálom én, még főzök is, ha kell. Úgyis főzök mindennap, akkor a nagyobb adag is elfér az edényben. Nekem is jól jön pénz és úgyis itthon vagyok egész nap, nekik is kényelmesebb, mert a házból se kell kivinni a dolgokat. Passzolták, inkább a koszt és a káoszt választották, én pedig a falat kaparom, hogy hogy lehet ilyen mocsokban élni.

Hetente felváltva csináljuk a nagytakarítást a közös helyiségekben, de az se tart sokáig, mert estére ugyanúgy visszaáll a régi rend. (vagy mondjam inkább rendetlenségnek?) Ha nincs megőrizve, akkor minek csináljuk??

Minden reggel a konyha takarításával kezdem a napot, hogy tudjak főzni, aztán ismét takarítok főzés után, magam után. Ha már osztozkodunk, akkor nem hagyom a mosatlant szanaszét, hogy más kelljen megcsinálja helyettem. Én se szeretem más dolgát megcsinálni, akkor én miért várnám el ugyanezt?!

A másik pedig, hogy nagyon bunkó, mármint Veronica. Nem egyszer állított úgy haza, hogy ordított, mint a fába szorult féreg, szét se nézett előtte, hogy mi van itthon, nem zavar-e valakit esetleg. (Gábor dolgozik vagy én alszok éjszaka stb.) Köszönni előbb, vagy valami amikor belép az ajtón nem szokás, meg úgy általában, nem is köszön, csak simán elsétál mellettem a lakásban is... Nem méri fel a helyzetet, csak rikácsol. Kezd elegem lenni ebből a helyzetből, és jól fog esni, hogy végre hazamegyünk és otthon a magam rendje szerint történnek a dolgok. Ráuntam, hogy "én vagyok az egyetlen nő a házban", aki elvégzi a piszkos munkát és úgy is vagyok kezelve.