Hétvégén Oxfrodban voltunk. Tavaly óta készülünk elmenni, most végre összehoztuk.
Nagyon tetszik ez a város. Legjobb élményünk az volt, hogy a buszosok teljesen mások, mint itt Londonban. Senki nem siet, úgyhogy mi se rohanjunk előre, hanem haladjunk szépen sorban. Legelső élményünk az volt, miután megtaláltuk a buszt, ami a szállásunkra vitt, hogy jött le egy nő a lépcsőn. (Ugye itt jellemzőek az emeletes buszok Angliában.) Ahogy leért, forgolódott egyet, majd kérdezte, hogy "hol a babakocsi?" (így magyarul). Gáborral egy szó nélkül mindketten az előttünk lévő babakocsira mutatunk az ujjunkkal egyszerre. A nő zavartan észreveszi, hogy tényleg megvan, azt fel se fogta, hogy mi értettünk amit mondott. Leszállásnál megálltunk, hogy merre induljunk. A sofőr még nem indult, hanem kinyitotta az ajtót, hogy eltévedtünk-e? Mondtuk neki, hogy csak a szállásunkat keressünk, de jó helyen vagyunk. Nagyon rendes volt, nem indult el azonnal. Londonban a kutyát nem érdekli, hogy jó helyen szálltál-e le, húznak tovább vissza se néznek. Itt viszont csak egy ajtó van a buszokon, úgyhogy elöl kell leszállni és felszállni is.
A szállásra érkezve megkerestük a kulcsunkat, mert írta a szállásadó, hogy nem tud itt lenni, pont elutazott, de alaposan leírta, hogy mit hol találunk. Megkerestük a szobánkat, áthúztuk az ágyneműnket, amit kikészített nekünk, mivel előttünk volt egy másik lakó a szobában. Korrekt volt, mert visszautalta a takarítási díjat. Legalább kikészített tiszta ágyneműt, az jó volt. Szétnéztünk a házban, pihentünk kicsit és utána indultunk városnéző túrára.
Volt egy vak férfi a buszon, jajj, szegény mennyit küzdött mire le tudott szállni. 2 táskája volt és egy botja. Amíg az egyik táskát megtalálta, addig elejtette a másikat, viszont közben a mellette lévők felvették, amit persze nem látott, úgyhogy aztán a botját is elejtette, miközben a másik táskát kereste. Azt is felvette valaki, úgyhogy keveredés volt belőle. Szép volt, hogy segíteni akarnak rajta, de mondani kellett volna neki, hogy megfogtam a táskádat, odaadom. Látszott az embereken, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Nagyon kellemetlen volt és jó pár percig álltunk a megállóban, de senki nem toporgott, még a sofőr is türelmes volt. Ez nagyon tetszett. Aztán az egyik srác segített neki leszállni és elkezdte neki mutogatni kézzel, hogy merre induljon el, mintha egy normális embernek mutatná. Gáborral fogtuk a fejünket, hogy ezt mégis hogy képzeli? Beszélni kell hozzá, mert csak azt érti.
Sétáltunk egy nagyot a városban, előbb szálltunk le a buszról, hogy nézelődhessünk.
Első helyszínünk: Oriel College, ide nem lehetett bemenni, csak eddig, úgyhogy kihasználtuk
Utána a Füvészkert következett. Gyönyörű szép virágok vettek körül bennünket és az az illat áradat, amiben sétáltunk mesés volt. Inkább a képek beszéljenek.
Itt Gábor mondta, hogy száraz lábbal is átsétálhatnánk a túlsó oldalra.
Gábor meg úgy nézett ki, mint egy igazi kalandor ebben a kalapban :)
mini ananászok, nagyon cukik voltak
És még egy furcsaág volt London után: 5-6 fontba kerültek csak a belépők.
Ebédelni is voltunk:
A Magdalen College következett
Láttunk még igazi szarvasokat is :) 
Engem nagyon elbűvöltek ezek a régi épületek, nem tudom miért, de nagyon magával ragadtak. Az utcán sétálva érződött még a dohos, tipikus régi épület szag is. Jó volt olyan falak között sétálni, amik a középkorban épültek, ezáltal visszarepített minket is az időben.
Egyedül azt sajnáltuk, hogy nem tudtunk minden helyre bemenni, amit terveztünk, mert nagyon korán, 4-5 óra felé bezárták az épületeket. Szóval csak kint sétáltunk az utcákon ezért. Az tetszett még, hogy nem voltak annyira túlzsúfolva az utcák turistákkal, mint Londonban.
Este a szálláson egyedül voltunk, még senki nem ért haza. Reggel pedig szembesültünk vele, hogy ugyan csak egy szobát béreltünk, mégis egy üres házat kaptunk. Ez jó volt így. :)
