Vasárnap hajnalban Augusto kivitt minket fél 6-kor a reptérre, 8:10-kor indult a gép. Minden tök jó volt, 3 perces késéssel indultunk, viszont kicsit dugó volt a reptéren, úgyhogy csak 20 perc után sikerült  felszállnunk.

Ahhoz képest viszont mégis csak 5 perces késésünk volt, szépen behoztuk útközben. Végig tiszta időnk volt, egy felhő nem volt alattunk, egész úton látszott a föld. Nagyon szép volt a kilátás.

   Leszálltunk, elvonatoztunk Üllőre, kipróbáltuk az új vonatot. Megebédeltünk, felvettük a kocsit és mentünk Gábor nagymamájához Budára. Ott töltöttünk kb. másfél órát, kaptunk fagyit és kekszet, odajöttek a tesók is, úgyhogy velük a is találkoztunk. 

Utána mentünk tovább Gábor pesti barátaihoz, akiknél eredetileg úgy volt, hogy összejön egy kisebb társaság a pesti barátokból, hogy ne kelljen mindenkihez egyesével elmenni. Ehhez képest nem jöttek el, valaki hányás-hasmenés betegségre hivatkozott, valaki nem indokolta, hogy miért nem jön. A lényeg, hogy egy kis szűk baráti körben összegyűltünk, a család, aki fogadott minket 2 gyerekkel, ill. még egy pár. Meséltünk nekik, képeket mutogattunk, beszélgettünk. Aztán 10 körül visszamentünk Üllőre, ott aludtunk, hétfő reggel pedig elindultunk kirándulni a Börzsönybe.

Kolbászos kenyeret reggeliztünk magyar paprikával. Nagyon-nagyon finom volt.

Izgatottan vártuk az indulást, Gábor már teljesen be volt tőle zsongva. Ez van, hogyha az embernek a férje biológus, szeret túrázni, szereti a természetet és akkor menni kell. Igazából élveztem minden pillanatát. Gyönyörű volt az a sok szín, ennyi szín nem is létezik a világon. Az a sok szín, amibe a fák borulnak ilyenkor; a zöldtől kezdve a sárga, piros, barna, bordó és ez mind egy fán. Annyira csodálatos volt, olyan szép képeket sikerült készítenem és annyira hálás vagyok érte. Tiszta kék ég, ragyogó napsütés, a fák között mindig ragyogott a nap. A kék háttér gyönyörűen kiemelte azt a sok színt a képeken. 24-25 fok volt, gyönyörű idő. Amin meglepődtünk az az, hogy végig volt internetünk a hegy tetején is. 
Ami a legjobb volt az egészben az a csönd. Ez egy nagyon régen átélt érzés volt. London után különösen jólesett és felüdített, elmondani se lehet. Ahogy mentünk és sehol senki, egyedül az erdőben, a madarak, a falevelek potyogását is lehetett hallani, makkokat ahogy potyognak, szóval csodálatos volt. Ez volt csak az igazi minőségi idő, amit együtt töltöttünk. Láttunk vaddisznó lábnyomot, meg dagonyázó sarat, lehetett érezni a disznó szagát. A legtetejére nem mentünk fel, mert elfáradtunk, így is 5 órás volt a 10-11 km-es út. 420 méterről indultunk, és a Nagy-Hideghegy 864 m-ig mentünk. Megálltunk a pihenőnél, megkajáltunk, ittunk, WC és utána indultunk tovább lefelé. Annak ellenére hogy szép időnk volt, sok nem látszott a tájból, azaz nem láttunk messzire, mert párás volt az idő. Próbáltam nem sokat fényképezni, inkább az emlékezetembe vésni a látottakat, de annyira magával ragadott a tiszta levegő, a szép táj. Szépen ki lehetett most használni kamera nagylátószögű funkcióját a telefonon.              

Szerencsére vettünk még kint Londonban egy-egy bakancsot a túrára, annyira jól jött, fogta a bokánkat, mert egyszer-kétszer kitörtem volna a bokámat biztos és nem hiányzott volna a hegy tetején egy bokaficam, hogy még csak le se tudjak menni.  A kövek is összeszúrták volna a talpamat, ha sima puha, vékony talpú cipőben megyek.                    Napoztam a pihenés közben, nyáron úgyis kimaradt.

Amikor leértünk az autóhoz, akkor indultunk le Szegedre. Útközben megálltunk Verőcén egy cukrászdánál. Nem akartunk nagy valamit enni, mert a szüleim vártak minket vacsorával. Ettünk egy krémest meg kávét mellé. Itt észrevette Gábor fizetéskor, hogy nincs meg az angol bankkártyája, nagy volt az ijedség. Próbáltuk végiggondolni, hogy hol is voltunk előtte, hol hagyhattuk ott. Vecsésen tankoltunk reggel mielőtt elindultunk, valószínű, hogy ott lesz. Kavarodás volt a benzinkúton, mivel más adta vissza a számlát, mint aki elvette a bankkártyát, valószínűleg benne maradt a gépben. Megettük a sütinket, megnéztük a Dunát, majd indultunk Szegedre Vecsést útba ejtve. Szerencsére meglett a kártya. Hazafelé tiszta utunk volt. Ybl MIklós bácsi Verőcén

Kedden reggel elsétáltunk a Csiga pékségbe egy kakaós csigát enni, mert nem volt ennivalónk ugyebár, ráadásul megkívántuk, ha már van lehetőségünk magyar ételeket enni. Az első szembetűnő különbség útközben Londonhoz képest az volt, hogy nem volt ember az utcán. Nagyon nyugodt és kihalt volt minden, igaz, hogy hétköznap volt. Egész úton, unásig mondogattam, hogy mennyire szeretek itt lenni és mennyire nem hiányoznak az emberek. Itt még a tömeg sem nevezhető tömegnek és nevetséges volt egyáltalán tömegnek nevezni bármit is. Kicsit átértékelődött a tömeg fogalma nálam. 

Este elvittük a szüleimet a helyi Subway-be megmutatni, hogy mit is dolgozok. Nagyon örültek neki és a hálásak voltak. Segítettünk nekik választani. Jót beszélgettünk a lányokkal, meséltem nekik néhány londoni sztorit. Finom volt a szendvics, mindenkinek ízlett. 

Másnap, szerdán reggel korán utaztunk a nagyszüleimhez Becsére. Nagy volt az öröm, már nagyon vártak bennünket. Sokat meséltünk nekik, vittünk ajándékokat, aminek nagyon örültek. Voltunk a temetőben is, mivel hamarosan mindenszentek ünnepe lesz. Csütörtökön 11-re kellett vinni nagypapámat az orvoshoz, csak nem indult a kocsi. Próbáltuk betolni, mert általában úgy indulni szokott. Most nem indult, úgyhogy végül taxit kellett hívni. Mi pedig átmentünk a szomszédba segítségét, hátha van valakinek bikakábele. Az nem volt, de akksitöltőt azt tudtak adni. Nem is értettük, hogy tudott egy éjszaka alatt lemerülni. Elkezdtük tölteni, addig megebédeltünk. Nagyon sajnáltam, hogy taxit kellett fizetni, amikor ott lettünk volna, hogy segítsünk. Végül kérdéses volt a haza indulásunk is, mert ha nem tölt fel, akkor még egy éjszakát maradni kellett volna, ami önmagában nem tragédia. Csak csütörtök este még mentünk volna máshová is, úgyhogy ezért kellett visszaérnünk még akkor. Legalább így időben kiderült a hiba és nem induláskor kellett kapkodni, úgyis 2 órára terveztük az indulást. Amíg ebédeltünk addig az töltött valamennyit, annyit, hogy éppen sikerült beindítani. Akkor gyorsan bepakoltuk a csomagokat a csomagtartóba, nem mertük leállítani. 2 órakor végül sikerült elindulni. A határon is megmondtuk a vámosnak, hogy most nem állítanánk le, mert nem biztos, hogy újra elindul. 

Este mentünk a közibe, jó volt újra látni őket. A gyerekek nagyon nagyot nőttek, Blanka is nagyon beszédes lett, amikor utoljára láttam, akkor még nem beszélt. Mindenki mesélt valamit, ami vele történt, mi persze többet meséltünk, mert ritkábban vagyunk jelen. Utána lementünk és a másfél-2 óra alatt ismét lemerült az akksi, ekkor már sejtettük, hogy annyi. Lehívtuk Gellértet, hogy segítsen betolni, most egyből indult. Hazafelé útközben a Tescoban vettünk egy akkumulátor töltőt, Gábor kivette az akksit, felvitte és rátette tölteni éjszakára.