A divat városa, a művészetek városa, a kultúra városa, a tudományok városa, az eső városa és a fények városa. Bár sok neve van, számomra Párizs mégis a szerelem városa. Ezért is választottuk ezt a helyszínt az évfordulónk megünneplésére.

Heathrow, reggel 6:35. Futunk keresztül a repülőtéren, felborigatva a körülöttünk lévő embereket. Rohanás, hogy elérjük az első vonatot. 7:06-kor indul a gép és még keresztül kell jutnunk a security-n, neccesen de meglesz – már csak ebben reménykedünk. Rohanunk keresztül a departures várón, keressük, hogy merre van a biztonsági ellenőrzés. A kapu nem enged be. Próbáljuk még egyszer, nem megy. Keresünk egy British Airway alkalmazottat, aki átirányít minket a légitársaság pultjához. Ő továbbküld minket egy másik pulthoz. Újabb rohanás. Ott a kisasszony közli velünk, hogy sajnos erre a gépre már nem juthatunk be. Lekéstük. Mi lesz most???

Pedig reggel időben felkeltünk -  4:30-kor csörgött az óra -, kimentünk és elértük a legelső vonatot. Paddingtonon egy kicsit bolyongtunk, mert építkezés volt, de megtaláltuk a vonatunkat. De sajnos így is 5 peccel később érkeztünk meg a kapuhoz.

A következő 20 perc egy érzelmi hullámvasút volt. Orly-ra csak este volt a következő járat. Akkor ugrott a mai programunk. Volt egy gép 2 óra múlva (8:50-kor, Charles De Gaulle-ra), 300 fontért fejenként. Azt nem vállalhatjuk, itt akartam sírva fakadni. Aztán szólt a hölgy, hogy van egy másik megoldás is, így csak fejenként 60 fontot kellett a jegyre fizteni. Hatalmas hálálkodás, Gábor megköszönte neki, hogy megmentette az évfordulónkat, ez nagyon jól esett neki.

Irány a security, de most már kényelmes tempóban, két órával hamarabb ott vagyunk. Leültünk a váróban, megittam egy kávét, majd körbenéztünk a reptéren, mert egy régi vágyam volt, hogy egyszer eljöjjek ide. Láttunk hatalmas, emeletes gépeket. Kb. 30 másodpercenként száll fel egy gép, láttunk a felszálló pályát. Három épülete van a terminálnak és automata metrók járnak közöttük.

Alighogy felszálltunk, kettőt pislogtunk és már ereszkedtünk le, 1 óra volt az út.

Párizs az eső városa, és hűen a nevéhez, szakadó eső fogadott bennünket.

Nehéz volt kiigazodni a tömegközlekedésen, de végül sikerült egy járművet találni, ami a szállásig hozott minket. Következő megálló vilpán, Gábor megkérdezi, mi az a vilpán? Erre én: azt nem tudom, de így írják! És mutatok ki az ablakon, ahol az állomásnév látszik: Villepinte.

A vonat tele koldussal, a megállókban felszálltak és kéregettek a két megálló között, legalább hatot láttunk az utunk alatt. Szagok természetesen nélkülük is vannak a metrón itt is. Más szaguk van itt az embereknek, büdösek az emberek. Furcsa, hogy senki nem beszél érthetően, nem hittem volna, hogy ezt mondom valaha, de most hirtelen az angol lett a normális (és érthető) nyelv. Köztudott, hogy a franciák nem nagyon beszélnek idegen nyelvet, de azért így is elboldogulunk.  

Elfoglaltuk a szobánkat, kb 1 órára értünk ide. Nem túl nagy szoba, de erre a néhány éjszakára elég lesz. Lementünk a szálloda éttermébe ebédelni, majd nekiiramodtunk a városnak.

Elindultunk megnézni az Eiffel-tornyot, csak előtte egy utazási irodába mentünk egy jegyért, amivel nem kell sorbanállni. Tehát végül nem kaptunk jegyet mára, csak vasárnapra, úgyhogy borult a mai napirend. Sebaj, át tudjuk rendezni, mert nincs minden kőbe vésve. Konkrét napirenddel és tervvel érkeztünk ugyan, hogy sokminden beleférjen ebbe a pár napba. Tettünk egy hatalmas sétát: Jardin des Tuileries, Champs-Élysées a végén a diadalív, ez önamgában egy nagyon hosszú út volt, iszonyatos hosszú ez az utca, itt buszra szálltunk, mert már lejártuk a lábunkat és a Jardins de Trocadero következett, ahol teljes életnagyságban megnézhettük magunknak azt a híres tornyot, amit mindenki megnéz, amikor Párizsba látogat.

Lejártuk a lábunkat, éhesen, szomjasan, pisilősen értünk haza este 9-kor, de minden percét megérte. Szinte végig esett, de nem vette el a kedvünk, végülis Londonból jöttünk vagy mi.

Én eddig azt hittem, hogy az angolok nem tudnak vezetni, most kiderült számomra, hogy a franciák még úgyse. Dudálnak, kerülgetik egymást, káosz van, én nem tudom átlátni, hogy mit csinálnak.

Az angliai emberekhez képest szebbek itt az emberek, úgyhogy szinte felüdülés a jóképű francia pasikat nézegetni.

   párizsi közlekedés:       Ja tényleg, az egyik metró aluljáróból egy plázában kötöttünk ki :)   Itt már látszik, hogy milyen felhők gyűlnek

  Jujj, már látszik az Eiffel-torony, de izgi... Ott van, de milyen pici... :(  Az időjárás sajnos nem kedvezett a jó képeknek         minél közelebb kerülünk hozzá, egyre nagyobb :)