Péntek este gyógyító misén voltunk, a Shalom közösség szervezésében zajlott a St. Monica templomban, ahová közösségbe járunk. Augustoval és a gyerekekkel mentünk, mert őt is meghívták, hogy segítsen a zenélésben.

Nekünk is segíteni kellett volna, Gábornak ministrálni, nekem az ajtóban köszönteni az embereket és énekfüzetet adni nekik. De elkéstünk, mert sokat időztünk dugóban. Azaz épphogy (5 perccel) a kezdés előtt értünk oda. Úgyhogy Gábornak már nem kellett mennie, mert voltak már elegen. Úgy zajlott, mint egy rendes mise, csak rendhagyó volt. Volt benne olyan rész a mise végén, amikor a testi- és lelki betegségeinkért imádkoztunk és megkentek minket olajjal. Ki lehetett menni és imádkoztak érted a testvérek. Nagyon áldott alkalom volt. Jó volt egy órát eltölteni Isten jelenlétében. Csak Ő és én. Nagyon hiányzott már ez a közeli együttlét. Az oltáron kint volt az Oltáriszentség és az előtt térdet hajtottunk. Jól esett a lelkemnek ez az isteni jelenlét, nagyon feltöltött. Olyan volt, mint az otthoni hasonló alkalmak. Annyiban különbözött az otthonitól, hogy a végén megtapsoltuk Istent és bár igaz, hogy még nem tudjuk, hogy kit és hogyan gyógyított meg, de azért megérdemli a tapsot.