Otthon az idegenben

Negyedik nap

2017. április 21. 23:26 - KicsiKitti

Vagy akár már úgy is mondhatnám the fourth day. Ma van Erzsébet királynő szülinapja. Erről tanultunk az óra elején. Ez egy fontos dátum a briteknek. Tanultunk a királynőről és családjáról. Majd a tanár kiosztja a feladatot, 5 perc alatt megcsinálom. Odajön hozzám és azt mondja szerinte túl könnyű nekem ez a szint. Szerintem nem, azért tanulok újat is. Mivel hamar végeztem, ezért kaptam másik feladatot is, amíg vártam, hogy a többiek elkészüljenek. Ne már, hogy át akarjon rakni másik csoportba most, amikor kezdenének barátságok kialakulni. Igaz, hogy átjáróház a csoportunk, de a régiekkel kezdünk már jóban lenni (akik minden nap itt vannak). Nem tudom meddig fognak még újak érkezni, de egy kicsit idegesítő, hogy mindig vannak újabbnál újabbak.

Na mindegy. Azért jöhetnének lányok is időnként, mert kezdünk hátrányban maradni. Legalább a latin nyelvcsalád beszélőinek átlaga így visszaesik. Óra végén odajött a tanár és kijavította a feladatokat. Megsúgom, azért volt hibám. Nem olyan sok, de nem volt hibátlan és mégis menjek át egy haladóbb csoportba? A tanároknak van idejük mindenkivel személy szerint foglalkozni, végülis megérdemeljük a pénzükért ezt a szolgáltatást. Ma már bátrabbak voltunk és beszélgettünk, amíg várakoztunk a terem előtt. Meg kacarászunk az órán, szóval kezdünk összerázódni. Ha eddig esetleg lettek volna rasszista hajlamaim, akkor ez most biztos, hogy ködbe vész. Ilyen színes közösségben még nem voltam. Nagyon jó fejek.

Szólj hozzá!
Címkék: iskola

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr6812444639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása