Reggel elmentünk az orvoshoz, mert még mindig be van dugulva a fülem. Sajnos nem jutottunk be, mert sokan voltak, 1 órát kellett volna várni, de Gábor nem tudta kivárni, mert dolgoznia kellett menni. Viszont holnap 8:15-re kaptunk időpontot. Így ráérősen hazasétáltam és az embereket figyeltem az utcán. Olyan volt, mint egy felvétel, amit felgyorsítottak. Én sétálok a saját tempómban (lassabb), és mindenki körülöttem siet. Reggeli csúcs volt, mindenki sietett a munkába. Én pedig még azt hittem, hogy itt lassabb az élet. Érdekes volt látni, ahogy mindenki előzget, kerülget, keresztbe-kasul rohan a dolgára. Senkinek nem volt velem azonos a tempója, mindenki ugyanazzal a gyorsasággal lépkedett, mint a többség. Még egy vakot is láttam, akinek bot volt a kezében és szemüveget viselt. Ami számomra a legnagyobb megdöbbenést okozta az, hogy vannak itt is hajléktalanok. Azt azért nem gondoltam volna, hogy itt nyugaton is vannak olyanok, akiknek nincs munkájuk. Egy akkora városban, ahol a népesség annyi, mint egész Magyarországé mindenki számára tudnak munkát biztosítani. Elvégre felhőkarcolókban dolgoznak az emberek, és sok külföldi is kap munkát. Pont a helyieknek nincs lehetőségük dolgozni. Ráadásul egy ilyen éghajlatú országban, mint ez, ahol állandóan esik. Nem lehet könnyű az utcán aludni. Katondobozokon alszanak, és hálózsákkal takaróznak. Az egyiknek egy raklap volt az ágya. Ezek természetesen szétáznak az esőben, szóval gondolom gyakran cserélgetik maguk alatt. Vannak olyanok, akiknek kutyájuk van és ő melegíti.