A héten nem mászkálok sehová, mert pihentetem a lábam, csak már nagyon elegem van belőle, mert nagyon unalmas.

Próbálom túlélni a nagy meleget egy szobába bezárva, ahol nincsen túl sok levegő. Mászkálás csak olyankor van, ha már nagyon mennem kell, és akkor is háromszor meggondolom, hogy feljövök-e vagy mit kell felhozni magammal. (ugyanis a szülinapi buliról a díszek még mindig lent vannak, és egyesével hozom fel őket) Ez a pár lépcsőfok is nagyon megterhelő most nekem. Vagy egy lift kéne, vagy egy WC fent (Augustonak már mondtam a problémát) :). Ha ez még nem lenne elég, mivel felpolcolt lábbal ülök az ágyban egész nap (úgy szoktam mondani, hogy laposra ülöm a fenekem), ezért muszáj a laptopnak az ölemben lennie, ami még extra hőt ad, szóval teljes a hőség. 

Szerdán már úgy éreztem, hogy nem fáj annyira a lábam, kicsit jobban vagyok, ezért csütörtökön elmentem megnézni a múlt vasárnap leégett park maradványát. Buszra szálltam, hogy annyival is kevesebbet kelljen sétálnom. Művészi képeket akartam, mert nem csak a szép dolgokról lehet fényképet készíteni. Annyira nem sikerült művészire, de legalább a lényeg látszik: minden meghalt. Ahol eddig élet volt, ott most hamu és feketeség van. Egyedüli túlélők, az eldobált szemetek, üvegek, alumíniumdobozok. Láttam egy-két állatot, amelyek próbáltak maguknak élelmet keresni. A gyönyörű angol zöld fű először a szárazság miatt sárgává, majd lángokba borulva feketévé változott.  A tűz után csak a gyász maradt. Akkor, amikor ott sétálgattam nem is éreztem semmit, mert próbáltam fotókat keresni, utána otthon, amikor néztem a képeket, akkor fogott el a gyászos hangulat és nagyon megviselt. Szinte sírtam. Annyira rossz volt visszalátni a képeken. (Akkor ezek szerint mégis csak van benne valami művészi, ha már a fotóst megérinti)

Sosem láttam még ilyen közelről leégett terepet. Ameddig a szem ellát korom és hamu. A túloldalon házak sorakoztak viszonylag közel a tűzhöz. Majd látjátok a képeken, az út túloldalán házak vannak, ezért kellett lezárni. Rájöttem arra séta közben, hogy hülyeséget írtam az előző bejegyzésben, mert igenis vissza tud gyulladni a parázs a hamuban. A nagyszüleim is vissza tudják gyújtani a parazsat a kályhában, ezért kellett még utána napokig locsolgatni. Szóval elnézést kérek, rájöttem a hibámra, csak ehhez terepre kellett mennem.

Valószínűleg lesznek még képek, a helyszín adott, 2 hét múlva is ott lesz még, amikor már teljesen felgyógyult a lábam. Megpróbálok majd nagyobb területet bejárni. (csak most annyira megfájdult a lábam rövid idő alatt is, hogy visszafordultam, egyébként sem terveztem nagy utat) 

        Nem tudott minden megsemmisülni