Hétfőn még elmentünk a szemüvegért is, amíg Londonban voltunk. Ott volt már, csak még várni kellett, mert nem volt kész az egyik.

Amikor elkészült kiderült, hogy most végre jó lesz, csak még kell néhány napot adni neki, mire megszokjuk a viselését. Ott volt a magyar eladó ismét, felismert minket. Felpróbáltuk a napszemüveget és szemüveget is mindketten.

Végeztünk és elindultunk, de akkor útközben Gábor napszemüvegéből kiesett a lencse, próbáltuk visszatenni, de nem sikerült, úgyhogy visszamentünk, mielőtt bezártak volna. Amikor elmondtam a magyar nőnek, hogy miért jöttünk vissza, azt mondta, hogy ez jellemző. Ezzel le is minősítette a céget. Választott magának egy másik keretet és 19-én, amikor visszamegyünk, akkor lehet menni érte, direkt így kértük. Egyébként, ha nem lenne dioptriás, akkor nem kéne ennyit várni rá gondolom.

Most tényleg rájöttem, hogy miért tiltakozok ennyire az angol vezetéstől. Mindamellett, hogy nem szeretném átállítani az agyamat a bal oldalas közlekedésre azért, mert annyira hülyén vannak megcsinálva az kis utcák, hogy a szűk utcákban két oldalt parkolnak az autók és közötte kétirányú az út. Meg ott nem szokás megvárni a gyalogosoknak a zöld lámpát, hanem mennek át mindenhol, ahol épp eszükbe jut keresztbe-kasul az utakon és folyton kerülgetni kell őket. Össze- vissza vezet mindenki, minden irányból érkezhetnek, nagyon kell figyelni és ráadásul még a kormány is a másik oldalon van. Tehát én tuti nem vezetek kint!

Legalább a magyar jobbos vezetés nem túlságosan megterhelő így, mert a rutin bennem van, a lábamban és a kezemben egyaránt.

Kedden kimentünk időben a reptérre, mert Hajninak volt egy nagy feladós bőröndje, ezért két órával hamarabb kiértünk. Megkerestük a terminálunk és sorba álltunk. Az utazás izgalmasnak volt nevezhető. Mivel most nem fogaltunk helyet plusz pénzért, ezért a Ryanair szétültetett minket, én a gép elején ültem, két lány között, Gábor a gép végén. Előttünk volt egy kisgyerekes anyuka, amire már az elején elkezdtem forgatni a szemem, hogy nem hiszem el, hogy itt fog sírni a fülem mellett az úton. Tudniillik ugyanis, hogy a kisgyerekek leszálláskor mindig sírnak, mert fáj a fülük. Gurultunk ki a felszállópályára, először azt hittem, hogy keréken fogunk hazáig menni, olyan sokáig gurult, de aztán csak felszálltunk, amit most valahogy elég rosszul viseltem. Aztán ki akartam menni WC-re, de a kívül ülő lány elaludt. Hiába bökdöstem, hogy ébredjen, mert ki szeretnék menni, nem kelt fel. Akkor gondoltam egyet, nekem menni kell, úgyhogy kimásztam rajta keresztül és nem ébredt fel. Visszaérve még mindig aludt, úgyhogy akkor ugyanezt eljátszottam és bemásztam. Ő meg nem is sejtette, hogy mi történt. Próbáltam elfoglalni magam olvasással, játékokkal útközben, most a személyzet valahogy eléggé angolul beszélt a hangosbemondóba, de szerencsére a lényeget most már én is kiértem a szövegből. Amikor a pilóta bemondta, hogy Budapesten 19 fok van, akkor nagyon rácsodálkoztam. 

A gyerek előttünk nyűgös volt az úton végig, aztán mire a leszállás jött elaludt, úgyhogy csönd volt. Hála Istennek - gondoltam -, hogy sikerült elaludnia. Az előttük ülő fiatalember is megjegyezte, hátrafordult leszállás után, hogy ez igen, milyen csöndben volt a gyerek, gratulál a hozzá. A leszállás izgi volt, mert a földön még gyorsan gurultunk és nagyot kellett fékezni a végén. Kapaszkodni kellett az előttem lévő ülés hátuljába. Én nem tudom, nekem most valahogy nagyon felrázta a gyomrom ez a repülés most. Kiszedtem a csomagomat, a busz már várt ránk lent, és ott összeszedtük a családot.  Ferihegyen már várt minket az autóbérlésből egy fiatal hölgy, aki elvitt minket az autókereskedéshez. Egész korrekt cég, hozzák –viszik az embereket oda és vissza is majd. Egy 2017-es Opel Corsát kaptunk. Nagyon pöpec autó, nem is kicsi.

Utána elmentünk Gábor nagymamájához a János Kórházba meglátogatni, mert combcsont törése van szegénynek, majd onnan este hétkor elindultunk Szegedre.  Szegény nagymama nagyon maga alatt van, nem szeret ott lenni, amin nem is csodálkozok amilyen körülmények vannak ott. A falak omladoznak, hatalmas beázás folt, büdös szagok és nincs karban tartva egyszerűen. Fél 11 körül értünk már Szegedre és a szüleim már nagyon vártak bennünket. Megvacsoráztunk és utána eltettük magunkat holnapra, mert nagyon kimerítő volt az utunk.

Másnap elmentünk a Széchenyi térre ügyeket intézni, bankot, órást meg miegymást. Vittem a fényképezőgépem, hogy a magnóliafát lencsevégre kapjam. Örültem, hogy végre láttam, pedig már több éve Szegeden élek, és csak most először voltam kint megnézni. Jó volt az időzítés is, mert épp most van profi gépem. Útközben találkoztunk egy ismerőssel és megálltunk beszélgetni vagy 10 percet, láttunk egy másikat is, de oda nem mentünk vissza, mert így sose jutunk el a bankba mondtam. A bankban nagyon fura volt a kiszolgálás, 4 ember volt előttem és egy órát vártam, én pedig kb. 30 percet voltam az ügyintézőnél.  Itt azért nem olyan a kiszolgálás, mint Londonban, ott kávéval kínáltak bennünket, amíg várakoztunk.

Utána mentünk bablevesre a szüleimhez, és elbeszélgettük a délutánt náluk. Gyönyörűen sütött a nap, nyárba csöppentünk, ahogy megérkeztünk beakasztottuk a kabátot a szekrénybe. Még pólóban is melegem volt, ahhoz képest, hogy Londonból, a 10 fokból jöttünk 10 fokkal több volt itt. Megvolt az év első fagyija is.

Csütörtökön mentünk ismerőshöz babalátogatóba, két hónapos a picike és nagyot fog nőni, mire legközelebb látjuk. 

Este pedig háznézőbe mentünk egy másik ismerőshöz, akik nemrég vettek házat és most láttuk először a köziben. Szép a ház, még akadnak munkálatok rajta, de idővel az is elkészül majd. Péntek délelőtt fodrászhoz mentem, kicsit vágattam a hajamból, támogassuk a magyarokat a külföldi pénzből. Ráadásul évek óta nem emelt a fodrászom árat, úgyhogy szeretek oda járni. Kicsit pletyiztünk, hogy mi a helyzet Londonban, majd Gábor jött értem, megebédeltünk az Árkádban és utána mentünk a nagyszüleimhez Becsére.

Nagyon örültek nekünk és nagyon vártak már bennünket. Én is nagyon örültem, amikor megláttam őket. Este kimentünk a Tisza-partra megnézni a naplementét, ami csodálatosan lenyűgöző volt. Lett néhány kedvenc képem már kapásból. Amikor visszaértünk nem éreztem magam túl jól, úgyhogy lefeküdtem pihenni, majd később aludtam is, hátha reggelre elmúlik.

És néhány kép egy modell macskáról:   

Úgy is lett, reggel frissen ébredtem. Ebéd előtt képeket mutogattunk és akkor volt az élménybeszámoló is az elmúlt fél évről. Utána megebédeltünk, Töltött paprikát kértünk és kaptunk, ami már most nagyon hiányzik. Annyira finom volt! Kettő körül elindultunk haza.  Este sütit sütöttem a másnapi családi ebédhez.

Vasárnap időben felébredtünk és elmentünk a kilences misére, aztán ott kiderült, hogy tízkor kezdődik.  Nagyon gyanús volt, hogy senki nincs ott, még parkolóhelyünk is volt. Úgy emlékeztünk, hogy kilenckor kezdődik, de ezek szerint angol kilenckor. Hazamentünk, majd visszamentünk egy órával később. Voltak ismerős arcok a templomban, nekem pedig egy ismerős mellé sikerült leülnöm, úgyhogy váltottunk pár szót mise előtt és mondta, hogy szokta látni a facebookos bejegyzéseimet. Keresztelő volt és gitáros mise. Akinek a gyerekét keresztelték, ők zenéltek. Volt egy ének, amin szó szerint elsírtam magam, egyébként is labilis volt a lelki állapotom otthon, mert akárhová néztem, minden tele volt emlékkel és nem tudtam megállni pityergés nélkül. Ahogy jártuk a várost az első pár napban, úgy potyogtak a könnyeim, tele van minden emlékkel.

Kipróbáltam én is az autót és úgy vezettem, mint egy friss jogsis kezdő. Első alkalommal, amikor még ismerkedtem az autóval, akkor még konkrétan ki is mondtam hangosan, hogy most kuplung egyes, most kuplung kettes, visszapillantóba nézek, most indexelek stb. Nagyon vicces volt, de így éreztem biztonságosnak. Mivel bérelt autó, ezért nem ismertem a méreteit, és próbáltam vigyázni rá, nehogy baja essen, meg lehetőleg elkerülni a kátyúkat. Első nap, amikor világos volt -, mert ugye sötétben mentünk le Szegedre – akkor találtunk egy kavicsfelcsapódást a szélvédőn, és Gábor már teljesen maga alatt volt, hogy vajon fedezi-e a biztosítás vagy nem az ilyen jellegű sérülést. Úgyhogy felhívta őket, hogy megkérdezze és megnyugodjon. Azt mondták, hogy tudnak róla, be van nekik írva és azt már így vettük át, csak nem volt annyira észrevehető.

Legközelebb már ügyesebben vezettem, azért nem lehet ezt elfelejteni, a rutin mégis csak benne volt a kezemben, lábamban. Tehát felváltva vezettünk, hogy én is gyakoroljak azért, mert félévente van csak lehetőségem rá.