Otthon az idegenben

Betanítás

2018. március 14. 19:56 - KicsiKitti

Csütörtök reggel, amikor bementem várnom kellett Faz-ra, mert ő 9-re jött és meg kellett tanítanom neki a dolgokat, úgyhogy nem tudtam mit csinálni addig. Láttam, hogy nem jön, úgyhogy nekiálltam néhány dolognak, pl. szószokat előkészítettem, amíg megérkezett.

Utána felmentünk és megmutattam neki, hogy mit kell csinálnia minden reggel, amikor megérkezik. Első dolog, hogy mindent ellenőrizni kell, hogy mi van fent. Feltölteni a készletet a pultban, ami fogyóban van, ha nincs a hűtőben, akkor oda is hozni kell. Haladunk szépen sorban, írjuk a listát, hogy mire van szükség, mindenből lennie kell egynek a pultban és legalább egy extrának a hűtőben. Ellenőrizzük sorban, készítjük a listát, Ayan közben a vevőkkel foglalkozik, két vevő áll ott és figyel minket. Odaérek az egyik ládához, ami üres, kérdezem tőle, hogy mit kell ezzel csinálni? Azt mondja nem tudom, én most a listámat készítem. Mondom jó, de látod, hogy üres, mit kell csinálni, ha látod, hogy ez üres? Azt mondja nem tudom, én még új vagyok (Nem, nem ez a helyes válasz! ÁÁÁÁÁ!) És közben meg a vevők néznek rám, hogy miért vagyok ideges, többször is eljátszottuk, aztán végül mondtam neki, hogy cseréld ki, kérlek! Nem, mintha nem azt tanulnánk, hogy amiben kevés van azt fel kell tölteni, nem hogy még ha üres akkor mit kell csinálni. Nem véletlenül nem mentem tanárnak, egyszerűen nincs türelmem hozzá. Az agyam eldobtam tőle.

Nagyon akaratos, hiába mondod neki, hogy mit hogy kell csinálni, mást csinál. Pl. mondta, hogy a paradicsom leve nagyon csapkod és elkezdi törölgetni. Mondom igen, de ráér a végén letörölni, mert még nincs kész. Azt mondja, „tudom”, és csinálja tovább.

Délután Tam is kért tőle valamit, és mást csinált, kezet mosott, ami persze tök szabályos meg minden, de nincs idő mindig kezet mosni, mert nagyon lelassítja a folyamatot. Tam is vágja a fejeket rá, meg forgatja a szemét, összenéztünk, hogy mi van, és megcsináltam én helyette. Gyorsan tanul, meg okos, csak néha bizonyos dolgokhoz kicsit sötét.

17 évig szakács volt, úgyhogy valószínűleg ahhoz van szokva, hogy nem hord kesztyűt és mindig kezet kell mosni. Az egy kicsit más kategória azért, mint ez.

Próbáltam dicsérni, amikor tudtam, hogy milyen szép munka, meg de jó, hogy ilyen gyorsan megcsináltad, meg ilyenek. Kicsit nehéz eset. Aztán megtudtam, hogy hétfőn lesz egy új kezdő, aki gondolom szintén egy egész embert igényel majd. Gondolom bejön majd hamarabb Tam is, mondjuk ma is bent volt már kilencre.

Gábor bejött hozzánk ebédért és megnézte magának Fazt. Azt mondja fiatalabbnak gondolta, olyan 50 év körüli. Hozzánk képest öreg legalábbis. Tam kérdezi tőle a pénztárban, hogy kér-e menüt (üdítő vagy süti). Mondom, igen, egy sütit nekem. :D

Péntek reggel tanítom hogyan készítjük elő a húsokat. Beletesszük a kolbászt, megírjuk a címkét, rá kell írni a nevét, dátumot és időt. Elbetűzöm neki, mert nehéz szó és nem tudja leírni: sausage. Leírja, aztán tovább a dátumot és időt, de nem fog a toll. Elvesz egy másikat, az se fog, próbálkozik tovább, azt mondja egyik toll se fog. Mondom azért, mert a zsíros kesztyűvel összefogdostad a papírt. Vedd le a kesztyűt! Alig bírom a szájába rágni, hogy kesztyűt csak olyankor viselünk, amikor az ételhez nyúlunk. Összefogdos minden koszos dolgot és aztán belenyúl az ételbe? Szóval elvesz egy másik címkét, ráírja - mostmár nélkülem -, ráragasztja, aztán ellenőrzés nélkül betettük a hűtőbe. Egy óra múlva jön Tam, azt mondja, nézzem ezt mit írt rá: sugar. Összenevettünk. A kolbász helyett cukrot írt rá. :D

Pénteken én voltam vele egész nap, csak én tanítottam be, tegnap pedig segítettek a többiek is. Nagyon nehéz mások betanítása. Ha csináltál már ilyet, akkor tudod, hogy nem egy egyszerű feladat. Mindig odafigyelni rá, csinálod a saját dolgodat, közben fél szemmel pedig őt is figyeled. Még a saját rendelés felvételem is nehezen megy, mert oda kell figyelnem még, hogy mit mondanak és megjegyezni, de közben az ő vásárlóját is figyelnem kell és őt is, hogy mit csinál. Elég sok odafigyelést igényel.

Szombaton vásároltunk a Lidl-ben. Kivártuk a hosszú sort és odaértünk végre a pénztárhoz. A pénztáros mondja, hogy kilenc kilencvenkilenc lesz. Erre mi: jé szia! :) Magyar pénztáros volt. Gábor megkérdezte tőle, hogy mindig ilyen sokan szoktak-e járni, legalább kaptunk egy tippet, hogy mikor érdemes odamenni.

Szólj hozzá!
Címkék: munka

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr6913739452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása