Otthon az idegenben

No more free idea!

2018. február 20. 22:22 - KicsiKitti

02.02.

Volt egy szendvics tál megrendelésünk péntek 9 órára. Előző nap megmutatott mindent, hogy hol találok és bemutatta, hogyan kell elkészíteni.

Úgy néz ki, hogy 4 nagy szendvicset kell készíteni a megadott módon. Ez hideg szendvics és előre leadják a rendelést, gondolom valami rendezvényre kell. Szóval reggel, amikor beértem ez volt az első dolog, amit megcsináltam.  Azt mondta, hogy bejön hamarabb és igyekszik odaérni 9-re, mire jönnek érte, de megmutatja nekem, ha mégsem, mert ez igazából az ő dolga, úgyhogy én most egy menedzseri feladatot végeztem. Tehát én csak készítsem el, mire ő jön.

Szóval bementem és elkészítettem a 4 nagy szendvicset, felvágtam, ahogy kell. Ayan kérdezte, hogy tud-e segíteni. Mondtam, hogy nem, de leginkább csak azzal, hogy kiszolgálja a vevőket, akik jönnek. Közben persze folyton idegesített valamivel, pl. nem talál egyféle sütit nézzem meg én is. Mondom jó, megnézem, csak hadd fejezzem be. Elmondta még egyszer és én is mondtam, hogy be akarom fejezni. Aztán, amikor harmadszor mondta, akkor tudtam, hogy úgyse hagyja abba, míg el nem megyek. Tehát lementem, benéztem a fagyasztóba, nem találtam, felmentem és kész. Nem is értettem, hogy miért kellettem én is hozzá.

Szóval elkészítettem, 9-re jöttek érte. A menedzser nem ért oda. Beütöttem a kasszába, kifizette és elment. Nagyon izgultam, hogy minden rendben lesz-e, merthogy ez volt az első alkalom, hogy ilyet készítettem. De mivel gyors felfogásom van, ezért is merte rám bízni.

Így nézett ki: (persze lefényképeztem a büszkeségem) :)

20180202_082440_hdr.jpg

Vennem kellett egy új csizmát is, mert a régi elrongyolódott.20180201_172453_hdr.jpg

02.07.

 Ma indult egy új promóció, zabkását árulunk a mai naptól kezdve valameddig. Szépen elmagyarázta tegnap, hogy kell elkészíteni, le van írva egy papírra, meg tudjuk nézni. Fogom a dobozt, forró vízzel teleengedem a csíkig, fél percig kavarom, egy percig állni hagyom és kész. Nem túl bonyolult. Szépen minden a helyén van, kirakjuk a táblát a pultra, hogy mától ez is kapható és ennyibe kerül, kétféle ízben van. Itt kinyilvánult a szakmai tudatlanság, először azt mondta a manager, hogy – úgy néz ki a tábla, hogy van egy háromszöggé nyitható karton, amin írja a dolgokat és belerakok egy doboz zabkását reklámnak – ha valaki jön és kér, akkor adjam oda neki. Erre én kérdezem, hogy akkor most minden egyes vevő után lemegyek és lentről felhozom? Megáll, gondolkodik, hogy nem, akkor most felhozzuk az egész dobozt és valahova letesszük. Hűha! Dejó, hogy erre is nekem kellett rájönni! Szép kis felkészülés mondhatom.

Ma elkezdtük árulni a promóciót, kitettük a táblát, a zabkását, megmutatom Ayannak, amit tegnap nekem is megmutatott Tam, a manager. Kérdezem SMS-ben a managert, hogy és a kanalat hol találom hozzá? Mert hogy valamivel enni kell ugye. Azt írja, hogy hát az nincs még. Akkor mit adjunk a vevőknek? Erre azt írja: vett már valaki? Majd ő hoz, ha jön. Nem akartam smájlit küldeni neki, de konkréten kiröhögtem a telefont, hogy hülyének fognak nézni bennünket az emberek, hogy ilyet árulunk és nincs hozzá kanalunk. Talán meg kéne várni, hogy valaki vegyen és hülyét csináljunk magunkból? Gondolkodtam ezen is, hogy odaírjam-e, hogy hülyének fognak nézni, aztán végül úgy döntöttem, hogy elküldöm , ha tényleg supervisort akar csinálni belőlem, akkor jobb ha megszokja, hogy ki fogom mondani, amire gondolok. Aztán mondta, hogy ne aggódjak emiatt, majd ő jön és kézbeveszi a dolgokat. Du. már tényleg volt kanál.

Nem hiszem el, hogy nekem a senkinek, - merthogy senki vagyok ennél a cégnél -, bennem merül fel először ez a kérdés, hogy mit adjak a zabkása mellé. Gondoltam magamban, hogy én felajánlottam hogy segítek, kézbeveszem a rendeléseket, nem kértél belőle, akkor viseld a következményét.

Ennyi volt, elegem van! Ennyi pénzért most már nem fogok gondolkodni helyettük. Ennyi pénzért nem fogom tovább törni a fejem. Fizessenek többet, ha azt akarják, hogy használjam az eszem. Nem kértek belőlem, pedig felajánlottam a segítséget, úgyhogy vessenek magukra oldják meg egyedül. Még alternatív megoldást se ajánlottak az ötletemre. Ez volt az utolsó, hogy segítettem, ingyen tanácsokat nem osztogatok. A tanácsaim nincsenek megfizetve, szóval ennyi pénzért nem osztogatom az ötleteimet.

Most már biztos, hogy 28-án fel fogok mondani. Ez az utolsó időpont, többször nem fogom meggondolni magam. Majd lesz valahogy. Március végén lejár a felmondási idő, egy héttel a hazautazásunk előtt, majd keresek mást. Azelőtt már úgyse akarok munkába állni, mert milyen már hogy rögtön szabadsággal kezdek az új munkahelyen. De akkor már tudom mondani, hogy igen egy hónap múlva tudok kezdeni. Ha meg azonnal kell nekik valaki, akkor keressenek mást, akkor így jártak. Áprilisban visszamegyek a suliba is. Az életem nem az én kezemben van, majd megoldódik, ahogy az Úr akarja!

 ---

Később, még délelőtt felmentem, mert Ayan el akart menni cigiszünetre. Mondtam, hogy  jól van menjen. Nagyjából végeztem a dolgommal, egészen jól álltam. Bejön két fiatal pár, kérdezte, hogy mi az, amit gluténmenteset tudunk adni. Mondtam, hogy ott van a falon a táblázat, azon ellenőrizhetik az allergén információkat. És akkor elkezdenek beszélgetni egymással, hogy nem tudja, mi az ami gluténmentes és ezt így magyarul egymás között. Ekkor felcsillant a szemem, hogy  én értem.  Ekkor megszólalok én is magyarul, hogy tudok esetleg vegetáriánus menüt adni, hogy mit szeretnének. Meg se lepődtek igazából, amikor megszólaltam a saját nyelvükön. Szóba elegyedtünk, és mondtam Ayannak, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük, nyugodtan menjen cigizni, én kiszolgálom őket.

Kért egy sztékes szendvicset a lány és nekik is könnyebb volt, meg nekem is , mert azért ők se annyira beszélték az angolt. Nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy miért vagyok itt, mennyi ideig vagyok itt meg hogy mennyire utálok itt. Mondták, hogy akkor menjek haza, nem éri meg ezt a szenvedést, inkább éljünk albérletben ahogy ők is meg sokan mások is teszik és hagyjuk a lakáskérdést. Meg mondta a lány, hogy mennyire vagány vagyok, hogy ezt bevállaltam, ők nem tudnának külföldre költözni. Visszakérdeztem, hogy ők mit csinálnak itt és mondták, hogy csak a hétvégére vannak itt látogatóban. Közben bejött egy harmadik is, aki mondta nekik, hogy talált egy olyan helyet, ahol le tudnak ülni heten, mert ez nálunk nem lehetséges. Mondták, hogy de azért még elviszik a szendvicset, ha már elkezdtem. Igazából még nem csináltam vele semmit, csak félbevágtam a kenyeret, amit még vissza tudtam volna tenni. Mondtam, hogy nyugodtan itt hagyhatják és elmehetnek, mert ez még nem gond még nem volt rajta hús se meg semmi. Mondták hogy nem, most már megveszik ha már elkezdtem. (többen csinálták már azt, hogy a megsütött szendvicset hagyták ott félkészen, szóval ez semmi lett volna ahhoz képest). Tök jó fejek voltak! Tök sokat beszélgettünk, de jó volt nagyon. Mondtam nekik, hogy augusztus óta dolgozok itt és azóta vártam, hogy magyarokkal találkozzak. Végre most ez is összejött augusztus óta először, hogy magyarok jöttek hozzánk vásárolni. Jó volt, mert legalább én is tudtam a saját nyelvemen beszélni meg kiszolgálni. Aztán elköszöntünk egymástól. Szép napot kívántunk egymásnak,ők kitartást kívántak nekem. Aztán kicsit meghatódtam, feldúlt ugye amiről beszéltünk és rájöttem, hogy mennyire hiányzott az otthon és örültem neki, hogy jókor voltam jó helyen és tudtam  találkozni velük. Mert ha lent vagyok éppen akkor, akkor elmennek úgy hogy nem is veszünk tudomást egymásról és azért sajnáltam volna. Jó volt találkozni velük. Vadidegenek és mégis lelket öntöttek belém kicsit.

----

A héten először fordult velem elő az, hogy Gáborral beszélgettünk vacsora közben és nem jutott eszembe egy magyar szó, viszont angolul tudtam a szót és angolul mondtam. Gábor mondta magyarul, én meg mindenképp azt a szót akartam használni, mert az illett bele a szövegkörnyezetbe. A fura az volt, hogy angolul előbb eszembe jutott egy szó, ami magyarul nem. Ugye, amikor beszámolunk a napunkról egymásnak, akkor mindig nehezebb, mert le kell fordítani magyarra, hogy beszélgetni tudjunk róla. Ott meg még nem tartunk, hogy angolul beszélgetünk otthon is. (az már baj lenne szerintem)

Most már naponta több órát töltök és beszélek angolokkal, mint magyarokkal és sajnos már kezd meglátszani. Mondom, hogy a végén úgy lesz hogy egyszer csak leesik. Nem megy, nem megy, aztán hirtelen összeáll a kép és egyszer csak leesik és elkezdek angolul tudni. Egyébként már sokkal magabiztosabb vagyok benne. Szóval egy magyar mondatba belekevertem néhány angol szót vacsora közben és meglepődtünk, hogy most már eljutottam erre a szintre, hogy keverem a magyar mondatokat az angollal. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz.

 

A héten a közösségben kaptunk egy szórólapot a következő gyógyító miséről. Megérkezek és éppen mondják, hogy pont rólad beszéltünk. A kezembe nyomnak egyet a szórólapból, megnézem és mondom: jé ez az én képem és mondják, hogy igen. Olyan jó volt látni, olyan boldog voltam. Nyilván én fotóztam az előző misén ezt tudom, de mégis meglepődtem. Nagyon jól esett, büszke voltam magamra, hogy az első publikációm megjelent. :) Hazamentem és Augustonak is eldicsekedtem, hogy nézd, az én képem! Az előző bejegyzésben láthattátok.

Szólj hozzá!
Címkék: munka divat

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr4413686050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása