Egyik hajnalban felébredtem, mert melegem volt, vagy fáztam, vagy csak forgolódtam, nem tudom. A lényeg, hogy valami miatt felébredtem és hallottam valami szokatlan hangot, ami nem szokott lenni.

Felkelek, hogy kiderítsem mi az. Odamentem, hogy az ablakon beszűrődő utcai fényben megkeressem a hang forrását. A komód felől jön valami motoszkáló hang. Lehet, hogy egerünk van? Nem láttam semmit, túl sötét volt. Visszamentem a telefonomért és odavilágítottam a tompa és egyenletes hang forrásához. Nem látszik semmi, de megpillantottam, hogy vizes az komód oldala. Na ez meg honnan került ide?! Felvilágítottam a plafonra és észrevettem, hogy az egyik repedés végéből csöpög a víz egyenletes ütemben. Kinézek az ablakon, esik az eső. Na most mit csináljak az éjszaka közepén, Gábor alszik, nem akartam felébreszteni. Eszembe jutott, hogy este felvittem a tiszta ruhákat és fent maradt a lavór. Kiszedtem belőle a tartalmát és odatettem a lavórt a repedés alá. Lefeküdtem aludni, de nem lehet, mert nagyon hangosan kopog. Felkeltem és beletettem a már szétázott újságot, amire eddig csöpögött. Most már jó lesz, lefekszem. Viszont még mindig nem elég halk, hogy vissza tudjak aludni. Úgyhogy összehajtogattam egy törülközőt és beletettem azt.

Hétvége volt, reggel, amikor felébredtünk elmeséltem Gábornak ezt a kis hajnali kalandomat. Amikor lementünk, akkor éppen nem volt otthon Augusto, de Veronicának elmeséltük és megmutattam a fényképet, amit még akkor készítettem, a csöpögésről. Amikor hazaért Augusto nemsokkal később, akkor neki is elmeséltük és átküldtük a képet, hogy tudjon szólni az illetékesnek. A törülközőből konkrétan ki kellett csavarni a vizet, annyira elázott a pár óra alatt. Gábor felment a padlásra, mert ha ennyi víz lecsöpögött, akkor biztosan árvíz van már odafent. Megtapogatta a padlót és száraz volt, valahol máshol jött be.

December első hétvégéjén elkészítettük az adventi koszorúnkat, a fiúk pedig feldíszítették a karácsonyfát és a lakást. A mi hagyományainkkal ellentétben itt ez a szokás. December elején felkerülnek az égősorok a házakra, feldíszítik a fákat is és egész advent alatt áll a fa, lebontani pedig január 6-án szokták, ahogy mi is. Advent első vasárnapján meggyújtottuk az első gyertyát.        

December első hetében voltak a vizsga napok, nekem pedig csak az egyikre kellett mennem dec. 5-én, mint azt már korábban említettem csak olvasás szövegértés vizsgát kellett tennem. A hétre kivettem két szabadnapot a két vizsganapra, hátha én értettem félre valamit és mégis be kell mennem csütörtökön is vagy pedig meggondolja magát a tanár és vizsgáznom kell beszélgetésből is. Csak egy vizsgát kellett tennem, de már nem léptem vissza a szabadságból, mert úgy gondoltam rám fér a pihenés. A héten 3 napot dolgoztam, hétfőn, szerdán, pénteken.

Kedden délután volt csak vizsga, addig elfoglaltam magam pihenéssel és itthoni teendőkkel. Délután pedig időben elindultam – az indulás előtt egy órával -, mert biztosra akartam menni, nehogy pont most késsen vagy töröljék a metrómat és emiatt elkéssek. Odaértem időben, még várni is kellett, mert persze ilyenkor minden jön rögtön. A terem előtt várakoztunk összeengedve más csoportokkal. Amikor bemehettünk a terembe, már be voltak rendezve az asztalok egyesével, hogy egy asztalhoz egy személy tudjon ülni. A tanár elmondta a szabályokat: no phone, no dictionary, no telepathy! :D (nincs telefon, nincs szótár és nincs telepátia használat!)

A vizsga nem volt nehéz, oda kellett figyelni, mindent háromszor elolvastam és először ceruzával töltöttem ki, hogy tudjak javítani még ha kell, utána átírtam tollal. Egy óra állt rendelkezésünkre. Vizsga után volt óránk is, azoknak, akiknek nem kellett írásbeli vizsgát tenni, lehetett gyakorolni a beszéd készséges vizsgára, ill. jó volt, hogy tudtam segíteni benne, mert párosával voltunk. (és úgysem árt a gyakorlás nekem sem)

Dec.6.

Volt nálunk is a Mikulás! Reggel volt csomag a cipőnkben. A gyerekek is találtak egy-egy csokit a cipőjükben, de ők nem tudták ezt hová tenni, mert itt nem ismerik ezt a szokást. Gábor elmesélte nekik, hogy mivel itt lakik két magyar és ha már úgyis itt járt a Mikulás, akkor őket sem akarta kihagyni a jóból. :) Augusto lepődött meg a legjobban, amikor megtalálta a csokit, pedig ő be volt avatva előző este, mivel az egyik gyerek cipőjét nem találtuk. A gyerekek nem voltak túl izgatottak, az apjuk annál inkább örült a csokinak.  

Már az utazás során elvesztettem a Mikulás okozta jókedvemet, mert az első vonat elment, persze nem fértem fel rá. Miután becsukta az ajtót még nem ment el rögtön, hanem várta, hogy a többi ajtó is becsukódjon és várta a  jelzést. Amíg ott álltunk addig szépen szemeztem  az ablakon keresztül annak, aki ott állt és elmutogattam neki, hogy ne haragudjál már, de ott van egy hely melletted, mert nem voltál képes arrébb menni, én meg itt ragadtam lent.

Nagyon idegesít, már annyiszor megfogadtam, hogy nem érdemes ilyenen idegeskedni, ha kések kések nem szólt még érte senki. Ha szólnak érte, hogy zavarja őket, ha kések és legközelebb legyek szíves ne késni,akkor meg fogom mondani nekik, hogy jó, akkor felkelek egy órával hamarabb, elindulok egy órával hamarabb, de  akkor fizesse ki onnantól kezdve, amikor megérkezek. Mert mindennap ugyanakkor indulok és van amikor odaérek  a hamarabbi vonattal, van amikor nem érek oda a hamarabbi vonattal. Nem rajtam múlik, hogy melyikre férek fel. Van amikor 3 vonatot kell várnom, van amikor csak egy vonatot kell várnom. Egyelőre még senki nem szólt, ha valaki szólna ezért, akkor majd ezt fogom csinálni. Engem nem érdekel, ha meg nem tetszik ez a hozzáállás, akkor keressenek valakit a helyemre, úgyis elegem van ebből a munkahelyből.

Visszakanyarodva folytatom a reggeli vonatos történetet. Jön a  következő vonat, jön egy ipse belémrongyol, majdnem fellök, se bocsi se hello, semmi. Még azt se mondta, hogy miért jössz nekem hülye liba, sem, hogy bocsi milyen bamba vagyok. Megy, mintha ott se lettem volna. Utánaszólok, hogy ne haragudjál már itt vagyok! Még csak vissza se nézett, hogy észre vette volna mi történt. A vonaton a dühtől vörös fejjel gondolkodok, hogy mi is lett volna a jó megoldás erre, és olyan lehet, hogy ne haragudj, hülye vagy? Vagy ne haragudj vak vagy? Vagy ne haragudj, bocs vagy valami? Vagy ne haragudj bocsánatot kérni ki fog? Ezen őröltem magam egészen amíg beérkeztem (15 perc) + amíg ott voltam és átöltöztem és kellett plusz 10 perc még, mire lenyugodtam. Itthon még úgy gondoltam, hogy kell majd innom még egy kávét, amikor beérek, mert  nem sikerült felébrednem. Miután megérkeztem úgy gondoltam, hogy mégsem fog kelleni az a kávé, mert  útközben rendberakták a vérnyomásomat. Persze szeretem Londont, szeretek itt élni és itt fogom leélni életem hátralevő részét! Aha, tudjátok mikor! Amint felmerül az, hogy mehetünk haza én már elkezdem csomagolni a bőröndöt.

Ma először be kellett szólnom egy vevőnek, mert nem bírtam megállni, annyira felidegesített. Kerettörténet: reggel, amikor bementem dolgozni nem működött a kártyaolvasó, úgyhogy mindenki csak készpénzzel tudott fizetni. Szóltam a vevőknek rögtön még mielőtt felvettem a rendelést, hogy csak készpénz fizetés lehetséges. Vagy menjenek máshová vagy vegyenek fel pénzt (ezt persze nem mondtam). Szépen udvariasan elnézést kértem mindenkitől. Egy idő után persze elfogyott az egyfontosunk, úgyhogy 10 meg 20 penny-sekből adtuk vissza a 3-4 fontot. El kellett menni aprópénzt vadászni a környező boltokba, hogy tudjunk visszaadni a vevőknek. Kész röhej volt az egész eddig a percig, ugyanis jött egy vevő.  Kérdezem tőle, hogy van-e készpénze, mert nem működik a kártyaleolvasó, azt mondja, hogy itt mindig valami gond van, sose működik semmi, de amúgy van készpénze és elkezdett morogni meg ócsárolni minket, persze nem értettem az egészet szerencsére, de bőven elég volt ahhoz ez is, hogy felmenjen bennem a pumpa. Mondja mit akar enni, elkezdem neki csinálni és közben mondja a monológját, én meg nem bírtam tovább és visszaszóltam neki, hogy azt gondolom, hogy ez nem az én hibám helyett végül azt sikerült mondanom, - mert mérgemben olyan gyorsan kellett mondanom, hogy nem volt időm végiggondolni, hogy mit akarok mondani, mert úgy azért könnyebben megy az angol -, mérgemben véletlenül azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogy ez nem az én problémám. Ez persze olaj volt a tűzre, mert ő visszaszólt, -hozzáteszem jogosan- hogy persze, hogy az én problémám, mert nekem kéne megjavíttatni. Nyilván ha az ő helyében lettem volna, akkor én is így reagálok, de nem az ő helyében voltam. Miután elment persze jól kisírtam magam, kidühöngtem magam amikor senki nem látott, utána elgondolkodtam azon, hogy az ő helyében én is ezt tettem volna. Ráadásul eleve ingerülten mentem be dolgozni az utazás történet miatt. Nem is értem miért volt baja, amikor volt nála kp és nem kellett elmennie meg újra visszajönnie vagy lehet, hogy már egyszer visszajött? Na mindegy nem értem. De ez a „mindig valami gond van”, szerintem csak általánosítás volt az összes boltra, mert nem igaz, hogy mindig gond van. Rájöttem, hogy ez egy gyakorlásnak jó  volt, szóval elsőre örüljek, hogy ennyit is ki tudtam nyögni és nem hagytam magam. Rájöttem, hogy mi a bajom minden reggel az utazással és miért vagyok mindig mérges. Az a legnagyobb problémám, hogy ezekkel a bunkó parasztokkal szemben nem tudom felvenni a kesztyűt. Az a legnagyobb bajom, hogy nem tudom megvédeni magam, nem tudok visszaszólni senkinek, mert annyira nem beszélem a nyelvet és ha visszaszólok azzal is besülök a nyelvi akadályok miatt. Természetesen otthon is vannak idióták, nem tagadom, mert tudom, de otthon velük szemben legalább tudok védekezni, mert egy nyelvet beszélünk (jobb esetben). Azt fogom csinálni, hogy szépen begyakorlok ilyen kifejezéseket, hogy le tudjam szerelni ezeket a bunkókat.

Szépen be kell gyakorolnom néhány szituációt, hogy ne kelljen mindig improvizálnom, mivel az improvizáció még nem megy. Meg kell tanulnom szókincseket, be kell gyakorolnom és akkor jobb lesz idővel remélhetőleg. Mert ha előre kitalálom, hogy mit akarok mondani, akkor úgy tudok beszélni, nem mindig helyesen, de legalább beszélek. Viszont ha improvizálni kell, akkor az általában csak felsülés.