Összefoglalás

2017. december 13. 17:36 - KicsiKitti

1.rész

Voálá! Íme újra itt vagyok és összefoglalom a legfontosabbakat.

November 17-én, a hétfői dicséret után most letolást kaptam, hogy lassú vagyok, menjek inkább mosogatni. Mondta a „nagy” főnök, hogy mosogassak el mindent és takarítsak fel mindenhol. Mondtam neki, hogy ez nem fog menni, ugyanis 10 perc múlva megyek, időpontom van fogorvoshoz. Amikor távoztam visszahívott és megkérdezte, hogy mi volt velem ma, mert nem szoktam ilyen lassú lenni. Mondtam, hogy nem érzem jól magam, azt hiszem beteg leszek. (Mert az ugyebár nem lehet, hogy a hét elején megdicsér, a hét végén pedig már az ellenkezőjét állítja.) Mondta, hogy pihenjem ki magam a hétvégén, megígértem, hogy úgy lesz!

Hazafelé menet írt a menedzser – aki egyébként nem volt bent aznap -, hogy vasárnap be tudnék-e menni néhány órára. Mondtam, hogy nem valószínű, mert nem vagyok jól, még a hétfő sem biztos, majd tudatom vele. Erősködött, hogy ha két órát bent vagyok már az is nagy segítség lenne neki, mert eljegyzése lesz és most tényleg nagy szüksége van ránk. Gratuláltam neki és mondtam, hogy tudja, hogy mindig számíthat rám, de most én is beteg vagyok. Tudja, hogy két hete még fájós derékkal is bementem, mert szüksége volt rám helyettesíteni az egyik kollégát, aki 2 hétig volt beteg. Mentem és fájó derékkal helyettesítettem, pedig mondtam is, hogy inkább pihennék. Oda-vissza SMS-eztünk, mire meggyőztem, hogy nem megyek és hétfőn se megyek. Oldja meg a helyettesítésem.

Tényleg pihentem a hétvégén, fájt a torkom, sokat teáztam és aludtam. Gábor is úgy döntött, hogy hétfőn beteg szabin lesz, úgyhogy mindketten itthon maradtunk.

Múltkor az egyik angolórán kicsit szembeszálltam a tanárral, nem értettem egyet az egyik javításával és elmondtam neki, hogy márpedig engem hagyjon békén a hülyeségeivel. Évekig tanultam valamit, aztán most hirtelen dobhatom a kukába, mert egy új országban vagyok, egy új nyelvet tanulok és új szokásokat kell megtanulnom. Miért nem beszélhet mindenki egy nyelvet az egész világon és akkor nem kell ezzel foglalkozni? Persze nyilván a saját szókincsemmel magyaráztam el neki, hogy mi is a bajom. Kicsit kibuktam és elmondtam neki, hogy igazságtalan, hogy ők mást használnak mint mi.

Sokan vannak akik nem képesek megérteni, hogy nem értem amit mondanak, nem artikulálnak és ha nem artikulál, akkor nem tudok vele mit csinálni, akkor rossz szendvicset kap. Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Egyesek nem képesek felfogni azt, hogy nekem nem adatott meg az, ami neki, hogy ő ebbe a környezetbe szokott bele, ezt a nyelvet tanulta kicsi korától kezdve és neki semmi erőfeszítésbe nem telt, hogy megtanulja ezt a nyelvet. Velem ellentétben, aki viszont rengeteget küzdök azért, hogy megtanuljam és beilleszkedjek. Nem képesek megérteni, hogy ezért nem kell lenézni. Bezzeg azt elvárja, hogy ő igényeit kénye-kedve szerint teljesítsem. Mert hogy ők meg persze nem képesek arra, hogy ilyen munkát vállaljanak. Mert ez nekik túl mocskos, ők nem kelnek fel korán és elvárják, hogy majd a bevándorlók úgyis megcsinálják, nekik elég a kicsi pénz is, csak legyen kifizetve. De azt persze nem képesek felfogni, hogyha a bevándorlókra bízzák ezeket, akkor ne várjon el perfekt nyelvtudást. (de bezzeg valószínűleg több nyelven beszélek, mint ő, azt hozzáteszem)

Az én igényeimet ki teljesíti?

Magyarországon megszoktam, hogy mindenért mentegetőzök és mindenért magyarázkodni kezdek automatikusan. Ha kések akkor azért, ha csak valamit kérdeznek, hogy ez miért van itt akkor azért, ha valamit mondanak, akkor meg azért. Szóval valami miatt mindig elkezdek magyarázkodni és ez itt senkit nem érdekel. Hanem azt mondják, hogy jó rendben, semmi baj, csak én magyar vagyok és ahhoz szoktam hozzá, hogy mindenért magyarázkodnom kell. Minden mozdulatomról be kell számolnom.

Mostmár egyébként nem is tudom elképzelni a munkát itt takarítóként. Először azt akartam csinálni, de már átlátom a dolgokat. Egyszerűen ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy takarítsanak utánuk. Teljesen méltatlanok rá, hogy bárki is foglalkozzon vele. Mindent elszórnak, letesznek ahol éppen érik, lehajolni persze lusták. Még pénzért sem hajolnak le. Ha a vonaton/buszon olvasnak újságot, akkor egyszerűen csak otthagyják a széken. És az még a jobbik eset, ha a széken van és nem a földön. Még az első kukáig se tudják elvinni. Ha isznak valamit papírpohárból azt ott leteszik, ahol éppen végeztek vele, mint a kutya, amikor elvégzi a nagydolgát. Sokan takarítanak a városban és próbálnak rendet rakni, de nem érdemes. Láttam pl. a vonatállomáson éppen oszlopot sikáló embert is. (azt minek nem tudom). Ahogy beérkezik a vonat az állomásra rögtön mennek fel a takarítók és összeszedik a szemetet. Szóval azért ügyelnek ezekre a dolgokra. Viszont mégis nagyon sok a szemét a városban és ez nagyon szomorú...

Először kiabáltam el magamat a vonaton, hogy menjenek beljebb, mert egyszerűen már elegem van belőle, hogy ott van csomó hely, és az ajtóban megáll a tömeg, én meg kénytelen vagyok a második, harmadik vonattal menni emiatt. És mindig elkések. Ma kiabáltam és a szúrós tekintetemet ráhelyeztem az emberkére, hogy húzzon már arrébb. Igaz, hogy nem sikerült valami szépen mondanom, mármint belegabalyodott a nyelvem. Sikerült felcserélnem a betűket. Készülök majd szókincs bővítésre, pl: miért jössz nekem, nem igaz, hogy nem férsz el, miért vagy ilyen bunkó, meg ilyen hasznos kifejezéseket. Eddig tűrtem és nem szóltam és ha kiabált valaki, akkor örültem, ha nem kiabált és felfértem, akkor jó volt, ha nem kiabált és nem fértem fel, akkor se szóltam. Mostmár én is akarok ilyen dolgokat kézbe venni és hangadó lenni. Mostmár leszakadtam Gáborról, egyedül járok-kelek a városban, úgyhogy muszáj feltalálnom magam és megoldanom a dolgokat.

Visszamentem a munkába 21-én, alig volt forgalom és unatkoztam még az ebédszünetben is, pedig akkor időnként még hárman is alig bírjuk. Szerintem csak azért nem küldött haza hamarabb a menedzser, hogy keressek pénzt, mert ugye a betegség miatt volt egy kis kiesésem. Jó fej nagyon. Azon csodálkoztunk egész héten, hogy miért van ilyen kevés ember az ebédszünetben.

Itt éppen unatkoztam