Csütörtökön felkészültem arra, hogy pénteken nem szoktam dolgozni, készülök az utazásra, utolsó lépéseket megcsinálom még, amik a bőröndből kimaradtak ill. a takarítást, mert mi voltunk soron a héten. Este a suli után 9-kor olvasom az SMS-t a menedzseremtől, hogy be tudnál-e jönni holnap 9-15 óráig dolgozni.

Nagy gondban voltam, gondolkodtam, hogy mi legyen. Végülis jó lenne, mert a héten csak két napot dolgoztam és jövőhéttől meg 10 napig nem fogok pénzt keresni, úgyhogy válaszoltam neki, hogy jó megyek. Lázasan nekiálltam a metrón átszervezni a napirendemet, 4 utánra bezsúfoltam az összes dolgot, amit elterveztem egész napra.

Másnap bementem dolgozni, az a lány volt, aki szerdánként szokott lenni és a menedzser. A menedzser mondta, hogy készüljünk fel arra, hogy csak mi hárman leszünk az ebédszünetben. Legyünk körültekintőek, én fogom  csinálni az elején a rendelésfelvételt, felvágom a kenyeret, beleteszem a húst meg a sajtot, a másik lány, - aki velem egy időben érkezett ő is kezdő -, ő fogja csinálni a salátákat meg a szószokat, a menedzser pedig pénztározni fog. Hogyha nagyon nagy lenne a sor akkor cserélünk, ő megy az elejére és én veszem át a pénztárazást. Eléggé bestresszeltem ettől, mert ez olyan feladatkör volt, amit még nem csináltam, mármint ebédidőben, mert olyat már csináltam elejétől a végéig: felvágom, beleteszem a húst, beteszem a sütőbe, kiveszem a sütőből, beleteszem a salátát, szószt és utána pénztár. De olyat, hogy én vegyem fel a rendelést az elején ebédidőben, amikor nagy sor van és haladni kell futószalag-szerűen, olyan még nem volt. Úgy éreztem, hogy nagy felelősséget kapok hirtelen. Aztán egész jól sikerültek a dolgok. Amin meglepődtem, mindenkitől meg kellett kérdezni, hogy kér-e  sajtot bele és, ha kér akkor azt kellett kérdezni, hogy kér-e dupla sajtot? Mert van arra is lehetőség, hogy extra sajtot kér bele extra + 60 penny-ért. Az egyik embertől kérdezem: kér sajtot? -Igen.- Dupla sajtot? -Nem, ne haragudj! Én meg nézek, hoyg miért kér elnézést azért, mert nem kér dupla sajtot, eléggé fura volt.

Egész idő alatt sokkolt, amikor láttam, hogy hol a sor vége. Egész jól haladtam végülis, ütemes volt, nagyjából ugyanannyi ideig tartott mindenkinek a kiszolgálása. A mendzser besegített ahol tudott, ha kellett a szószokat, ha kellett akkor a szendvicseket pakolta be a sütőbe meg ki a sütőből. Én annyiban jobban csinálom, amikor én készítem a salátákat ebédidőben, ezzel a lánnyal ellentétben nálam ütemes, szóval amikor kiveszem a sütőből a szendvicset, akkor beteszem a következőt, ami már ott várakozik. Ez a lány meg azt csinálta, hogy amikor kivette a sütőből, akkor elkezdte rakni bele a salátát és nem tette be és volt olyan, hogy feltorlódott 3, 4 szendvics is és egy idő után már  a menedzser jött oda és tette be. Én is megcsináltam, amikor már nem fértem el. Amikor én csinálom, akkor az gördülékeny, beleteszem a szószt, lecsukom, fordulok meg kiveszem a következőt a sütőből, beteszem a következő adagot és amíg elkészülök a salátával, addig elkészül a sütés is. Mindegy, időnként volt egy kis torlódás, de megoldottuk, urai voltunk a helyzetnek. Kettő körül lement a sor, nekiálltam feltölteni a pultot, fél 3 körül már fel is takarítottam. A lány elment kettőkor és megdicsért  a menedzser, hogy lement a sor, nem volt torlódás, ügyesek voltunk. Fel is takarítottam, nem nagyon van más dolog, haza is mehetek - mondta. Én meg néztem rá, hogy nem úgy volt, hogy 3-ig vagyok? Körbenéz, hogy mit tudnék még csinálni és azt mondja, jó, akkor maradjak még 10 percet, amíg megszámolja a pénzt a kasszában. Miért kell mindig megszólalnom?! (rengeteg  dolgom van, miért nem mentem el?) Elkezdi számolni a pénzt, megjött a következő műszakos és mondta, hogy na most hazamehetek. Megköszöntem szépen, megbeszéltük a szabadságomat, hogy hogy is lesz, mikor tudok munkát vállalni legközelebb. Megbeszéltük, hogy  majd írni fog a műszakommal kapcsolatban és nagyon jó pihenést. Hazamentem, megebédeltem, nekiálltam annak, amit elterveztem, egy rövid kb. 10 perces pihenés után. Nem sok pihenés volt és már alig álltam a lábamon, de kitakarítottam a lakást mielőtt eljövünk.

Szombaton volt Gábor egyetemi koleszos barátainak a  szülinapi és házassági évfordulós partija Nyugat- Londonban, másfél órát utaztunk. Jól éreztünk magunkat. Magyar buli volt és ezzel már készülődtünk a magyarországi utazásra. Nem tudtunk sokáig maradni, mert ugye másnap hajnalban keltünk.  Új magyar barátokat szereztünk kint Londonban, csak sajnos ritkán tudunk találkozni, mert eléggé nagy a távolság. Másfél óra alatt Pestről lent vagy Szegeden autópályán, itt meg metróval és busszal utaztunk Kelet- Londonból Nyugat-Londonba annyi idő alatt, szóval gondolhatjátok, hogy mekkora a távolság.