Otthon az idegenben

Visszatérés

2017. július 08. 19:58 - KicsiKitti

Másnap, kedden suli volt meg munka. Éjszaka 11-kor érkeztünk meg. Vagyis nagyon nehéz volt felkelni, az volt a terv, hogy majd a suliban alszom tovább.

Az osztálytársaim rögtön érdeklődtek a nyaralásomról, amint megérkeztem. Nem hagyták, hogy aludjak, mert kérdéseket kellett feltenni nekem Párizsról és azokat nekem  megválaszolni. Ezt kérte a tanár a többiektől, úgyis a szóbeli vizsgára készülünk. Aztán párokban készültünk a vizsgára. Szóval egész órán beszélni kellett és nem tudtam aludni, pedig mindenki tudta, hogy nagyon fáradt vagyok. A lábamban, bokámban izomláz volt a sok párizsi sétától, de nem bántam. 

Visszarázódni nem volt nehéz, mert nem voltunk olyan sokáig távol. Arra kellett megint vigyázni, hogy a bal oldalon sétálgassak, mert azzal már átszoktam a rendes irányba.

 

Szerdán már nem vettük komolyan az órát. Mellém ült a török osztálytársam és végig röhögcséltük az órát. Török-magyar barátság köttetett, aláírtuk a háborúellenes nyilatkozatot, bejelöltük egymást Facebookon. Folyamatosan szórakoztatott. A hallásértés vizsgára készültünk és hallgattunk egy szöveget, amit - vagy nem értett hozzá a tanár, vagy technikai okok miatt -, de többször lejátszott az elejétől. Szóval már a sokadik után fejből mondtuk a szöveget. Párbeszéd volt és már tudtuk a választ és persze ezen is röhögtünk. Mostmár eljutottunk arra a szintre angolból, hogy már legalább kommunikálni tudunk egymással, szóval mostmár az órán is beszélgetünk és nem csak úgy ülünk egymás mellett. Jó hangulatban telt az óra, ugye mindenki vágja a fejeket, amikor kihívják a táblához és hát elég viccesek szoktak lenni, ez egy új fejezet lehetne. Nagyon vicces, hogy kihívják és mielőtt kimegy még vág egy fejet. Óra végén mindenki megkapta, hogy hányra menjen és kivel lesz párban, csütörtökön vizsga. Óra végén csoportképek készültek, kb. 20. Szinte mindenkinek a telefonjával külön, szelfi, nem szelfi... Röhögtünk, érezzük már a végét, mindjárt kitör a vakáció, már csak 3 napot kell jönni összesen és abból a holnapi nem igazán számít,mert nem nagyon fogunk egymással találkozni. Szerdán lesz az utolsó nap, akkor kapjuk meg gondolom az eredményeket. Szeptemberben lehet folytatni. Abban maradtunk, hogy most elkezdek állást keresni és ha 3 helyről visszautasítanak, mert nem elég jó az angolom nekik, akkor szeptemberben folytatom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr8412649479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása