Otthon az idegenben

Új hét kezdődik

2017. április 25. 15:32 - KicsiKitti

Ilyen még nem volt, mint ma, nem fértem fel a vonatra. Metróról maradtam már le, de vonatról még nem. Egyszerűen nem férnek fel az emberek, annyian vannak. Azért kell időben elindulni, mert ha lemaradsz az egyik járatról, akkor a következővel kell menni. Ez metrónál nem annyira gáz, mert kettőt pislogsz én jön a másik, de a vonat 10 percenként jár kb. Ma jó lett volna feljutni az elsőre, mert nagyon hideg volt reggel. És nem is mindenhol tolerálják a késést. Pl. Gábor munkahelyén elnézőek, ha késel, megértik a közlekedést, de nálunk a suliban nem. 

Bocsi, rossz az időérzékem, 20 perc a metróút, ma megmértem. Jobb lenne valóban, ha csak 10 percet kéne lógni a metró kapaszkodóján. Szóval, ahol eddig 10 percről írtam, ott javítsátok ki 20-ra. Így már érthetőbb, hogy miért zsibbad el teljesen a karom az út végére.

Bejön a tanár és azt mondja: én nem Chris vagyok. Hm, feltűnt :) Ma helyettesítő tanár volt. Végig bohóckodta az órát. Viszont ő legalább adott 5 perc szünetet. Az is több a semminél. Pont elég idő arra, hogy ne száradjunk ki, és a WC-t is el lehessen intézni. Ma tanultunk egy-két rendhagyó többesszámot: wife->wives, knife->knives, erre azt mondja a tanár: English is stupid! Az angol hülye nyelv. Alig bírtam abbahagyni a röhögést, végre egyetértünk valamiben! :D :D Erre azt hozta példának, hogy van 6 feleségem hétfőtől szombatig, vasárnap szünet. Szóval ilyenek voltak, vidám hangulatban telt az óra. Viszont van egy-két szó, ami eltér az amerikai írástól, pl: colour (color-szín), mum (mom-anya), centre (center-központ) (zárójelben az amerikai). Nem szeretik az amerikai betűzést. Az óra végén mondja a tanár, hogy kész vagyunk mára, ránézek az órára erre azt mondom: awww. Mire a tanár: nem azt kell ilyenkor mondani, hogy aww, hanem hogy hurrá, éljen!

Azért jó az idegen nyelven tanulni az idegennyelvet, mert kénytelen vagy odafigyelni arra, amit magyaráz a tanár és kénytelen vagy megérteni, már csak azért is, mert ha máshogy nem megy akkor eltáncolja. Jobb, mintha csak magyarul elmondaná a tanár és vagy figyelsz vagy nem, itt oda kell figyelned arra, amit mond és könnyebben megmarad.

Abban maradtunk Gáborral, hogy elég lesz akkor dolgoznom, miután befejeztem a képzést, hogy most csak a tanulásra tudjak koncentrálni. Ezért, mivel nem dolgozok és nem is keresek egyelőre, a képzési ár kb. felét kellett csak kifizetnem, összesen: 215 fontot. Ami a fele annak, amire számítottunk és kb. a harmada a többi iskola árához képest. Máshol egy hétre kértek volna ennyit. Cserébe keresztül kell utaznom a városon és hamarabb kelni, hogy felférjek a közlekedési járművekre.

Ma először találkoztam ellenőrökkel a vonaton, de még mielőtt belemennék, hogy ez miért is olyan különleges, hogy megemlítem, elmagyarázom, hogy is működik errefelé az utazás. Van egy ún. Oyster card elnevezésű kártya, amire pénzt kell tölteni, és azzal lehet utazni. Amikor mész a metróra van egy kapu, ahol be kell csipogni. Kinyílik az kapu, bemehetsz. Felszállsz a metróra, utazol, utána leszállsz. Kifelé szintén kicsipogsz, hogy ki tudj menni. Az utazás összegét levonja a kártyádról. Annyit von le, amennyit utazol, ha két megállót mész, akkor azt az összeget, ha tíz megállót mész, akkor annyit. Kivéve a buszoknál, mert ott egy összeget von le, de erről majd később egy másik bejegyzésben írok részletesebben. Tehát a vonatok és a metrók így működnek. Van egy kártya, amire időnként pénzt kell tölteni, hogy utazni tudj, ha nincs elég összeg rajta, nem enged be és tölteni kell. Na mármost, nyilván az ellenőrök is így dolgoznak. Van egy kütyüjük, amihez oda kell tartani a bankkártyádat vagy Oyster kártyádat és leolvassa, hogy becsipogtál-e. Ez egy modern város.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr3512453555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása