Jelentkeztem egy nyelviskolába, péntekre 03.31. 11 órára hívtak be egy szintfelmérő tesztet írni. Szépen megbeszéltük Gáborral, hogy mit kell kérdezni és ameddig a tesztet írom, addig ő megbeszéli ezeket a részleteket a tanárral.

El is indultunk, felszálltunk a "heringjárat" metróra, megálltunk valahol középen, - mert nem volt ülőhely - és megbeszéltük a részleteket. Közben hallottuk, hogy magyarok ülnek előttünk, ki se néztük volna belőlük. Nálunk kisebbséginek számít, itt ugyanolyan teljes értékű, mint mindenki más, leginkább külföldi bevándorló. Amikor leszálltak leültünk a helyükre. 2-3 megálló múlva mi is leszálltunk. Meg kellett keresni az iskolát, eléggé lepukkant helyen volt, egy építkezés közepén eldugva. Megérkezve közölte a portás, hogy Gábor nem mehet be. Ez egy nyelviskola, nem kell tolmács, oldjam meg. Én nagyon ideges lettem, azt hittem hazaszaladok és vissza se jövök. Aztán elbúcsúztunk, gyorsan kellett menni, mert késésben voltunk. Megkerestem a termet, a lift úgy indult el, hogy azt hittem beragadok, elég vacak. Megtalálva a termet, valamit sikerült kinyögnöm, hogy miért jöttem, kaptam egy asztalt és odaadták a papírt. Lekabátoltam és leültem. Alig tudtam x-eket rajzolni a remegő kezemtől, annyira ideges voltam. Nem úgy lett, ahogy azt otthon elterveztük. Egyedül lettem hagyva és Gábor nem segíthetett. Lassan megnyugodtam és láttam, hogy nem is olyan nehéz. Legalábbis akkor még azt hittem, mert csak kb. az első 5 feladat volt könnyű. Miközben ott ültem a teszt felett, úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom magam, megint iskolás leszek. Nehéz feladatok voltak, egyről-másról azt se tudtam mi ez. Úgy éreztem magam, mint egy dolgozatnál, amire nem készültem. Közben kintről, az építkezésről olyan hatalmas zaj jött be a csukott ablakon keresztül, hogy nagyon idegesített. Arra gondoltam, hogy ha ez így fog menni, akkor nem fogok semmit érteni abból, amit a tanár mond és akkor felesleges idejárnom. Nagy nehezen kivégeztem az első tesztet, beadtam. Azt hittem ennyi, de adott egy másik lapot. Magyarázza, hogy mit kell csinálni, - nem mintha értettem volna - és mutatja, hogy 50-120 szavas akármit kell írni. Na ekkor úgy éreztem, hogy felállok és megköszönöm a lehetőséget. Próbáltam tiltakozni ellene, de még azt se tudtam elmondani, hogy mit akarok. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy nem tudok angolul, és írni se tudok. Azt mondta, hogy azért próbáljam meg, pont azért csinálom, hogy felmérjenek, hogy milyen szinten állok. Jó, megnéztem még egyszer a feladatokat, megpróbáltam értelmezni, hogy vajon mit kellhet velük csinálni. Ok, nagy nehezen beírtam valamit, csak hogy ne legyen üres, végigtippeltem az egészet. Aztán elkezdtem írni egy levelet, felírtam, hogy Dear Kata, mert annyit értettem, hogy barátnő. Jól van - mondom - akkor lesz egy képzeletbeli barátnőm, akinek a levelet írok. De miről??? Odajött a tanár, és mondtam neki, hogy nem értem a feladatot. Erre elmutogatta, hogy le kell írni egy barátnőmet. Hogy néz ki, hosszú haj, milyen a szeme. Áhá! Mondom: akkor nem levelet kell írni? Azt mondja nem, húzzam át. Ok. Akkor gondoljuk végig, hogy mit is tudok angolul. Összeszedtem a legjobb tudásom és a legjobb szókincsem és sikerült kb. 5 mondatot írnom (!) - az 50-120 szó helyett. :) Már ez is valami, gondoltam én. Büszke voltam, hogy egyáltalán ennyi is sikerült. Nézi a tanár, hogy azért csak sikerült, a "hisztim" ellenére. Aztán mondtam, hogy én nem tudok többet (és igazából kár tovább ülnöm felette). Egy kis diskuráció következett a másik tanárral, aki odajött hozzám és mondta, hogy menjünk át egy másik terembe, mert sokan vagyunk itt. Ott leültünk és kérdezett olyanokat, hogy hol lakom, mit keresek itt Londonban, mióta vagyunk itt, szeretnék-e dolgozni, mit dolgozik a férjem, mit dolgoztam én otthon, milyen nyelveket tanultam stb. Elmagyaráztam, hogy a Gáborné az igazából nem az igazi nevem, az a férjem neve és a né a végén, az egyenlő a miszisszel. Egész szépen beszéltem, ahhoz képest, hogy .... (nem tudok angolul). Mondta, hogy jó az akcentusom. Hát mondom igen, a 3 hónap, amit itt vagyok....Aztán megnézte a tesztet és mondta, hogy elég gyenge lett, ne haragudjak, de ez az első osztály lesz. Hát mondom tudom, hogy nem tudok angolul. Megmutatta, hogy ez második szintű teszt volt és én nem értem el. Ahá! Szóval ezért volt akkor ilyen nehéz! Kiderült a végén, hogy fele annyiba kerül, mint hittük, és heti 4 napon lesz 2 és fél óra, július közepéig tart. Lementem fizetni, a kezembe nyomtak egy 4 oldalas papírt, hogy töltsem ki. Nyelviskolában hivatalos papírokat töltetnek ki, hogy gondolják??! A sírás határán hívtam Gábort, hogy segítsen a távolból kitölteni, mert elegem van és éhen is halok már. Nagy nehezen meglett, aztán kiderült, hogy nem lehet kártyával fizetni, elromlott a card mashine, jöjjek vissza a jövőhéten kp-vel. A kezembe nyomja a papírokat, hogy hozzam magammal, ne hagyjam el őket. Minek szenvedtem akkor ennyit a kitöltésével??????????? Otthon nyugiban kitölthettük volna együtt. Jó, nyugi jöhetsz haza ebédelni. Sétálva a metró felé megettem a szendvicsem, amit hoztam (még szerencse). Elmentem a közeli parkig, amit Gábor javasolt, hogy ott fogyasszam el a szendvicsem, de mire odaértem már megettem. Egy picit szétnéztem, - jó lesz majd óra után sétálgatni erre -, aztán mentem tovább a metróra. Útközben láttam, hogy van sok ínyemre való boltocska, szuveníres, kiegészítős. Megjegyeztem, hogy ide majd egyszer-kétszer be kell térni nézelődni óra után, mert most sietek és végülis itt lesz még később is, úgyis a metró megálló mellett van. 4 volt, mire hazaértem, és leültem ebédelni. Mondanom se kell, hogy mennyire jól esett az ebéd.