A héten sikerült rátalálnom, egy volt koleszos szobatársamra, hogy ő is itt van Londonban. Megörültem neki, azonnal rá is írtam, hogy igaz-e és van-e kedve találkozni. Persze ő is megörült nekem, és mondta. hogy még a héten össze tudunk futni. Jajj, de jó! Nagyon örültem a felfedezésnek, hogy van nekem is itt egy ismerősöm és nem csak Gábor baráti körével kell összejárnunk. Hihetetlen, hogy a gimi óta egy másik országban találkozunk újra.

Izgatott voltam az újbóli találkozástól, több éve nem láttuk egymást. Jó volt újra látni. Sok megosztani valónk volt egymással, mert amióta elballagtam nem láttuk egymást és nem tudtunk egymásról semmit - csak, amit a Facebookon látni lehetett. Megcsillant egy kis reménysugár, hogy ne legyek teljesen antiszoc.

Reggel 9-et beszéltük meg találkozásnak, a város másik felén. Korán kellett kelnem (a megszokotthoz képest). Előző este informálódtam, hogy hogy is lehet oda eljutni, mert egyedül még nem nagyon mászkáltam a városban messzire. Végülis van nálam telefon, ha eltévednék telefonálok, vagy megnézem a Google térképet és útvonalat kérek tőle. Szaladok a vonatra, tele van, nem férek fel rá. Jó, nyugi, majd elmegyek a következővel, csak pár percet kell várni. Közben előre sétáltam a peronon és írtam Gábornak, hogy milyen szépen indul ez a nap, biztosan el fogok késni... Azt írta, hogy mindenképp menjek el a következő szerelvénnyel, mert azon is sokan lesznek a reggeli csúcsban. Tényleg csak pár percbe telt és jön is a következő. Felszállok, lényegesen kevesebben vannak rajta, mint az előzőn, van hely az álló emberek között. És valószínűleg gyors járat is, mert nem áll meg a következő állomáson, hanem eggyel később Stratfordon. Én is ott szállok le. A vonatról láttam, hogy jön a metró - ott pont kimegy a föld felszínére - tehát átszaladok a másik vágányra, ami szemben van - vagyis csak pár lépés. Megállok az ajtóban, mert sehova tovább. Úgy utazunk, mint a heringek. Mindenki megy a munkába vagy a dolgára. Én is a tömeghez tartozok. Egy ember vagyok a tömegből, aki a helyet foglalja a zsúfolt vagonon. Van, aki még így is tud olvasni, én a táskámat fogom, nehogy belenyúljanak. Amúgy sincs a vállamnál szélesebb hely, amit elfoglalhattam. Nagyon meleg van, és amikor megállóban vagyunk, akkor egy kicsit fellélegezhetünk és ki lehet gombolni a kabátot, de ez csak addig tart, amíg nem szállnak fel, mert visszajött a tömeg. Ahány ember leszállt, körülbelül annyi vissza is jön. Annyira jó érzés volt leszállni és eltűnni onnan. Kb. 10 percet utaztam, de bőven sok volt...

Hamarabb ideértem, mint kellett, úgyhogy rengeteg időm marad megtalálni a helyet és elsétálni a megbeszélt találkozási helyre. Közben még fényképezgetni is meg tudok állni, látok szép épületeket útközben. Pont kilenc, mire megérkezem a találka helyre. Picit vártam, utána befutott Kinga is. Beültünk egy kávéra, ő reggelizett is. Közben beszélgettünk. Utána elmentünk sétálni egy nagyot a környéken, Soho és Westminster városrészen. 20 fok volt. Sokat beszélgettünk.

Hazafelé én még ottmaradtam a Trafalgar téren néhány képet csinálni, aztán jöttem haza. Ugyanazon az útvonalon elindultam vissza, mint amelyiken jöttem. Útközben találkoztam magyar rakodómunkásokkal. Odafelé még térképpel, visszafelé teljesen egyedül. Amikor először ránéztem a térképre, hogy "na hol is vagyok?", akkor kiderült, hogy megérkeztem. :) Hatalmasat sétáltam azzal együtt, hogy vissza is bevállaltam, de valahogy mégsem fáradtam el (kivételesen).

Tottenham Court road metróállomás:

  Épületek, színházak:        Leicester Square Garden:   

 National Portrait Gallery: St.Martin's Church:

Trafalgar square: