Elindultunk reggel az észak-londoni gokart pályára. Sok átszállással, mivel építik a vasútállomást nálunk. Tehát elmentünk a metróra Stratfordba. Követtük a táblát, a 3-as platformra jön a mi vonatunk. Befut a szerelvény, kinyílik az ajtó a másik oldalon. Hirtelen megállt bennünk az ütő, de mire végiggondoltuk volna, hogy a másik oldalon nyílik az ajtó, addigra kinyitotta itt is. Tehát mindkét oldalon nyitott ajtó, nem sok ilyen van, legalábbis Magyarországon. A Liverpool streeten találkoztunk Lukival és onnan együtt mentünk a gokartpályára.

Ott megnéztünk egy oktató videót a pálya használatáról, működésről, szabályokról. Kaptunk overallt, kötelező a kesztyű is, és persze a sisak. 14-en voltunk a pályán, mivel mi hárman voltunk, ezért másokhoz csapódtunk. Jó kis csapat volt, legalábbis, ami az első kört illette. Mindenki tudott haladni, kevesen sodródtak ki, kevesen szabálytalankodtak, mindenki "normális" volt. A második körben többet kellett állni és lassabban menni, mert valaki vagy valakik keresztben álltak a pályán. Kétszintes pálya volt és a felső szint sokkal könnyebb volt, jobban be lehetett venni a kanyarokat. Az egyik körben a lejtőről, amikor jöttem le, akkor nem fékeztem az alján, hogy kipróbáljam úgy milyen. Kanyar volt a lejtő után rögtön. Tehát újra fel kellett gyorsítani a kanyarban a lejtő után. Szóval, amikor nem fékeztem egyszer, akkor kicsúszott a hátulja és felsikoltottam, de ez olyan "hú, de vagány vagyok" sikoly volt. :) Két kört mentünk, azaz kétszer 15 percet. A második körben nyilván nem volt nehéz dolgunk, mert ismertük a pályát, az elsőben azért jobban kellett ismerkedni a pályával és az autóval. A második körben én másik autót kaptam, ami össze-vissza csúszkált, kicsúszott a hátulja meg minden, de tudtam uralni a helyzetet. Egyetlen olyan helyzet volt, amivel nem tudtam mit kezdeni: amikor nekem jöttek és kisodródtam. Ez úgy történt, hogy az egyik kanyarban egy kicsit sokan összejöttünk. Én próbáltam nagy ívben kikerülni az egyiküket, pont elfértem volna, de közben egy harmadik nekiment annak, akit én kerültem és pont mellé értem, amikor nekimentek, ő meg nekem és így mindketten kisodródtunk a pálya szélére. Vártuk a "mentést" és közben a többiek se mehettek, mert piros lámpát kaptak. Kiemelte az előttem lévő srácot, akitől én se bírtam mozdulni és akkor észrevettem, hogy én kormányzással el tudok menni egyedül. Jeleztem, hogy én oké vagyok, ki tudok menni. Egy másik körben, meg a segítő sétált keresztül a pályán és épp, hogy észrevettem a kanyar után, úgyhogy fékeznem kellett, hogy ne csapjam el. Alapvetően jól éreztem magam, bár a második kör egy kicsit fejetlen volt. Tizenéves gyerekekkel voltunk egy csapatban, tehát nem voltak tapasztalt vezetők, így nem is bírtak kikerülni bizonyos szituációkat. Én a tapasztaltságommal nem mentem falnak, nem mentem bele a másikba okozva ezzel teljes káoszt a pályán, uraltam a járművet. Már előre láttam bizonyos helyzeteket és körültekintően viselkedtem. És egy kicsit gyakoroltam azt is, milyen, ha megcsúszik az autó hátulja, hogy bírom kikerülni az ütközést, a kicsúszást és hogy tudok a pályán maradni. Szerintem hasznos lesz ez a tapasztalat a jövőbeni autóvezetéseknél.

Még a sövény is Coca-Cola üvegekre van vágva a körforgalomban, az egyik Cola raktárnál.

 Beöltözve   Dobogón

És végül a pálya rajza: