Másnap elmentem a plázába szétosztani néhány önéletrajzom, hátha lesz valami belőle. De nem jártam sikerrel, mert nem keresnek most eladókat.

Úgyhogy mivel eredetileg úgy volt tervezve, hogy a muszájt összekötöm a kellemessel, bevásárolok az ebédhez. Bementem az egyik boltba (Poundland), ahol a pénztáros (srác) megkérdezte, hogy hol vettem a felsőmet. Először nem értettem a kérdést, aztán leesett, hogy mi van és mondtam neki hogy még otthon az országomban. És akkor visszakérdezett, hogy nem itt? Mondtam nem. Tetszik? Azt mondja igen, nagyon jó. (Really nice) Megköszöntem és fülig érő mosollyal a számon kimentem a boltból. Utána a plázában is ezzel a vigyorral az arcomon sétáltam, többen is megnéztek, hogy mi bajom, vajon mit szívhattam. Feldobta a napomat azzal, hogy egy vadidegen megdicsérte a felsőmet, ezzel a tegnapi depressziós lelkiállapotomnak lőttek.

Gyakrabban kéne odajárnom :D

Otthon lefotóztam magam, így sugároztam aznap: