Útra készen vannak a csomagok, kicsit nagy a család.

Szombat kora reggel Gábor elment a bérelt autóért, én addig megreggeliztem és elraktam a maradék holmit. Mivel dec. 23. volt, ezért már nem jártak rendszeresen a vonatok és kimaradt egy járat. Így a tervezett indulás helyett, csak később tudtunk elindulni. Amikor megérkezett, lecuccoltunk a kocsiba, elköszöntünk Augustotól és elindultunk Eszeteréket felvenni. Nekem útközben, már a kocsiban jutott eszembe, hogy lehetséges, hogy homloküreg-gyulladásom van.

Mivel három napja megállás nélkül fájt a fejem, ezért kicsit utánaolvastam, hogy milyen más ok válthatja még ki. Azt írták, hogyha elöl a két szem közt az orrod felett fáj, akkor lehet eltömődött üreg is, ami homloküreg- vagy arcüreg gyulladás lehet. Egy hónapja beteg voltam és azóta is fújtam az orrom, mert nem tudott kiürülni, úgyhogy volt benne némi logika. Csütörtök délután kezdődött, akkor azt hittem, hogy a meleg miatt, ugyanis mindig meleg van a munkában, mert megy a sütő egész nap.  Azt hittük akkor még, hogy hőgutát kaptam és amiatt fájt a fejem, mert ittam eleget, úgyhogy az nem lehet az ok. Aztán miután utánaolvastam másra kezdtem gyanakodni, de persze nem vagyunk orvosok.

Tehát mondtam Gábornak, hogy szerintem ez van, ő mondta, hogy akkor nyákoldó kell. Mivel már úton voltunk, ezért nem tudtam már az otthoni készletet megnézni, sajnos későn jutott eszembe, de Esztertől kaptam egy orrcseppet még Londonban. Összeszedtük Eszteréket és útnak indultunk. A csomagtartót már itthon mi ketten telepakoltuk és Eszteréknek volt még legalább annyi cuccuk. Úgyhogy neki kellett állni átcsoportosítani a csomagokat. A hátsó ülésen közöttünk is tele volt pakolva, az én ölemben is volt néhány táska, kabát és a másik Gábor ölében is, aki nem vezetett az anyósülésen. Így utaztunk elzsibbadva.

Az úton végig kibírhatatlan fejfájás gyötört, a szemem is alig bírtam nyitva tartani. Útközben egyszer meg kellett állnunk, mert már nagyon el voltunk zsibbadva a sok csomagtól.

Először a szállásunkat foglaltuk el, két hálószobás és egy nappalis lakás, két külön WC-vel. Birmingham-ben szálltunk meg, kb. félórányira Hajniéktól.

Amikor megérkeztünk éhesen, szomjasan a vacsora tálalva volt. Akartunk menni gyógyszertárba nekem valami gyógyszert venni, de Péter mondta, hogy ő kapott arcüreg gyulladásra gyógyszert és van még belőle, próbáljam ki. Este pedig mentünk a moziba közös családi Star Wars filmnézésre. Úgy voltam vele, hogy legfeljebb majd alszok vagy ha nem bírom, mert nagyon hangos akkor kimegyek és kint megvárom a végét. Eleinte még nagyon rossz volt, a reklámokon majdnem elaludtam, sokkal hosszabb ideig vetítik a reklámokat, mint nálunk. Utána felvettem a film fonalát és később hol jó volt, hol nem éreztem a fejfájást. Nem volt zavaró angolul felirat nélkül, csak időnként elvesztettem a fonalat, mert visszatekintések voltak benne. Szerintem ez még magyarul is nehéz film lett volna. A végére elmúlt a fejfájás, de nem tudtuk eldönteni, hogy a Star Wars vagy a gyógyszer volt ilyen jó hatással.

Lefekvés előtt bevettem még egy gyógyszert és elaludtam. Másnap fejfájás nélkül ébredtem. Nagyon jó érzés volt, már nem is emlékeztem milyen érzés fejfájás nélkül az élet. Azt beszéltük, hogy nem sietünk, mert Hajni dolgozik 3 vagy 4 órát és mindenki ki akarja pihenni magát, úgyhogy dél körül indultunk és beültünk „reggelizni” egy Gringos-ba. Utána mentünk át a lakásra. Ott feldíszítettük a fát, közösen gyorsan megvoltunk vele. Két tabletta úgy látszik segített a fejfájásban, nagyon erős gyógyszer lehetett, később sem tért vissza. Persze még néhány napig szedtem, hogy biztos legyen a siker.

Kaptam egy SMS-t délután, hogy mindenkivel január 2-án találkozunk, vagyis nem kell menni dolgozni a két ünnep között. Ennél jobb hír nem is kellett. Úgy döntöttek, hogy inkább jobban megéri bezárni és nem kell az alkalmazottakat fizetni. Mivel alig lenne bevétel, ezért csak nagyobb lenne a kiadás.

Amikor Hajni hazajött megvacsoráztunk, utána készülődtünk az ajándékozásra. Elkezdte mindenki a fa alá pakolni az ajándékát. Az utolsó kábé félórában Hajnira vártunk, mert az ajándékok nagyrésze tőle volt. Csak hozta és hozta és hozta és hozta. Ő mindenkinek két ajándékkal készült. A szoba negyedét ajándékok borították és mivel nagy a család ezért kb. 3 órát igénybe is vett, mire mindenki mindenkinek átadta. Mindenki egy embernek adott nagy ajándékot (a gyerekek), és minden gyereknek egy kis ajándékot. A szülőknek együtt vettünk egy nagy ajándékot, egy lemezlejátszót és mellé több lemezt is kaptak kisajándékként. A párok pedig külön-külön ajándékozták egymást.

 Ajándékozás után bejglit ettünk és átmentünk az éjféli misére. Egy kicsit hamarabb kellett menni, mert Hajniék az énekkarral énekeltek karácsonyi dalokat. Szép volt.

Én kaptam: tepsit, fakanáltartót, gyöngyöket, fonalakat, 2 könyvet: az egyik  boltkóros részt és egy fotós könyvet, ékszert, anyagokat, varrógépet, varrókészletet (cérnákat), korallvirágot, kis betlehemet, és volt még ami nem érkezett meg addigra, de azóta már itt van, egy pénztárca és egy nyaklánc.

Gábor kapott egy drónt tőlem, egy zenélő hóembert, egy fedeles jénait, egy djemba dobot, egy rubik kockát, biciklis alkatrészeket, egy karácsonyi pólót, egy jojót, egy pár ping-pong ütőt.

Utólag kaptunk egy-egy adventi naptárat Hajnitól.

Amikor én elkezdtem átadni az ajándékaimat, - mindenkinek ugyanazt adtam, egy neszeszert -, akkor mondtam, hogy kézzel készített és rájöttek a megoldásra, „jövőre Krisztinek egy varrógépet veszünk!” (Kor szerint növekvő sorrendben mentünk az ajándékozással) Amikor Gábor átadta az ajándékát nekem, akkor röhögött rajtuk, hogy „hehe én megelőztelek benneteket!”

Egyébként egy pici varrógép, a szobában úgyse férne el egy nagyobb. „Olyan cuki, hogy belehalok!”(Gru)

   A családi kép sajnos nem lett éles

  A képen: Balázs, Eszter, Gábor és Loki

      A kutyát nem igazán izgatta a dolog, ő csak pihent, pedig ő is kapott ajándékot

 Miklós, Nóra

   A nap fotója: Nóra éppen valamilyen könyv kötetet kapott Balázs pedig egy periódusos rendszeres bögrét    Hajni ezt a nyakláncot kapta Gábortól

Mindenkinek tetszett az ajándéka. Egyébként már az együtt töltött idő vége felé kezdtünk egymás idegeire menni. Sok ember kis helyen összezárva, nincs külön szoba elvonulni (9-en). Ha valakik épp veszekedtek és a többiek végighallgadták, utána már a többieknek is alacsonyabb volt az ingerküszöbe és ez újabb feszültséget szült.

A utolsó nap megismételtük a családi fotózást, most karácsonyi pulcsiban

Dec. 26-án végre már nem esett az eső és jobb idő volt, ezért Gábor ki akart menni kipróbálni a drónját. A közeli parkba elkísértük, közös családi sétálást terveztünk, Loki kutyának sem ártott egyébként sem a séta. Szóval Gábor beindította a drónt, elkezdett vele röpködni és felvitte magasra, ahol elragadta a szél. (amit egyébként lent nem is lehetett érezni) Kb. 3 percig játszott vele, utána 2 percig próbálkozott visszahozni és utána már eltűnt a szemünk elől. Én utoljára arra emlékszem az egészből, hogy magasan volt és egyszer csak már nem láttam. Ajajj, ennyi volt az új és nem is olcsó játék. Az első próbánál elvesztette. 

Elmentünk keresni, de hol kezdjük? Tűt keresünk a szénakazalban. Becsengedtünk néhány házba, hogy szétnézhetünk-e az udvarukban, megkérdeztünk embereket, hogy nem látták-e. Senki nem látott semmit. Az egyik kedves család beengedte Gábort és szétnéztek az udvarban. Amíg ők bent keresték, mi Miklóssal kint kerestük a közeli házaknál. Kb. 1 kilométeres körzetben bárhol lehet - gondoltam. Úgyse fogjuk megtalálni. Aztán kijött az egyik nő a házból, ahová Gábor bement, hogy én vagyok-e vele, aki a drónt keresi. Mondtam, hogy igen. Azt mondja megtalálták, bent van. Ó ekkora szerencse, hogy nem ment messzebb! Behívott, hogy menjek én is. Épp vendégség volt náluk, mert sokan voltak a házban, karácsony másnapja volt. Az angoloknál 26-án szokott összejönni a család. Kimegyek az udvarra és látom, hogy Gábor egy fáról próbálja "lepiszkálni". Nagyon magas fa volt és a fa közepén az egyik külső ágban akadt meg, kb. 15 méter magasan, a háztetőnél is magasabban volt.  Az volt a szerencse, hogy egy fában akadt meg, mert rosszabbul is járhatott volna, ha mondjuk egy autóra esik és kárt tesz benne, vagy egyenesen a földbe csapódik és darabokra hullik. Találtak egy létrát, amin felmászott és próbált volna tovább mászni, hogy lerázza az ágról, amikor kijöttek a nők a házból, hogy nem biztonságos, jöjjön le. Tőlem is kérdezték, hogy nagyon magasan van, nem aggódok érte? Én néztem rá értetlenül, hogy miért kéne? Tud fára mászni. Aztán addig idegesítették Gábort, hogy végül tényleg nem ment feljebb és inkább lejött. Mondták, hogy majd elpostázzák, ha lefújja a szél. Azt nem akartuk, mert ha esik az eső addig, akkor szétázik az elektronika. Végül elmagyarázta a nő, hogy csak azért nem akarta, hogy felmenjen, mert nincs biztosítása és ha leesik, akkor neki kellene fizetni a kórházi kezelést, mert az ő udvarában történt. Itt ez így működik.

Visszaindultunk a lakásba és Péter kölcsönkért valami hosszú kötelet és rászereltek egy kampót, amivel visszamentek a másik házba és most már tényleg leszedték. Csak addig kellett dobálni, amíg beakadt az ágba és le lehetett rángatni. Kb. 20 percet igénybe vett ez a művelet. Hazajöttek, ebédeltünk, utána hazaindultunk, vissza Londonba.

Azóta már megtanulta kezelni, és fák közelébe megy.

Én pedig úgy voltam vele, ha már nem kell menni dolgozni, akkor nem vágom le a körmöm, hanem inkább befestem és csajos leszek végre. Már fél éve nem festettem körmöt, mert itt képtelenség ebben a munkában.

Ezek az ajándékok:   Ezt Gábor kapta: