Otthon az idegenben

Séta

2017. június 03. 23:07 - KicsiKitti

Elkezdtem a múlt hétvégét elmesélni nektek, de megtorpantam a szombatnál, bocsánat. Hosszú hétvégénk volt. Most előbb nézzük a hétfőt, mert a vasárnapról még meg kell szereznem a képeket, utána jön majd az a bejegyzés is utólag.

Sok minden nem történt igazából aznap, inkább csak képeket hozok nektek. Kingával találkoztunk, Gábor is elkísért most, bemutattam őket egymásnak. Beszélgettünk és közben tettünk egy nagy sétát. A Trafalgar square-ről indultunk, át a St.James's Parkon (ahol sok magyarral találkoztunk), majd a Buckingham palace felé, végül a Hyde Park, de ott már búcsú volt, szóval csak a bejáratot láttuk. (mindenkire rábízom, hogy utánakeres-e google maps-on) Ott megvártunk Eszter sógornőm barátját, Gábort, akinek oda kellett adnunk valamit. 

A St. James's Parkban láttunk sok kacsát és kis tollaslabdákat, akik nemrég és kevésbé rég kelhettek ki a tojásokból. Két generációt láttunk. Láttunk még és etettünk sok-sok mókust.20170529_133901_hdr.jpg

20170529_133908_hdr.jpg 20170529_134116_hdr.jpg 20170529_134220_hdr.jpg 20170529_134330_hdr.jpg 20170529_134400_hdr.jpg 20170529_134417_hdr.jpg 20170529_135541_hdr.jpgMókus etetés

20170529_140125_hdr.jpg 20170529_140715_hdr.jpg 20170529_140738_hdr.jpg 20170529_141112_hdr.jpg 20170529_141144_hdr.jpg 20170529_141156_hdr.jpg 20170529_141221_hdr.jpg 20170529_141303_hdr.jpg 20170529_141454_hdr.jpg 20170529_141648_hdr.jpg 20170529_141823_hdr.jpg 20170529_143144_hdr.jpg 20170529_142304_hdr.jpg 20170529_142321_hdr.jpg 20170529_143310_hdr.jpg 20170529_143546_hdr.jpg 20170529_143550_hdr.jpg 20170529_143728_hdr.jpg 20170529_143759_hdr.jpg 20170529_143847_hdr.jpg 20170529_144047_hdr.jpg Ezek az egyik aluljáróban voltak:20170529_150153_hdr.jpg 20170529_150206_hdr.jpg 20170529_150158_hdr.jpg 20170529_150701_hdr.jpg 20170529_151027_hdr.jpg 20170529_151043_hdr.jpg 20170529_150636_hdr_1.jpg 20170529_151106_hdr.jpg

Majd leültünk egy kávézóban meginni egy kávét várakozás közben. Végül ott maradtunk és ott csatlakozott hozzánk a másik Gábor is. Úgy látszik, hogy az egy magyar törzshely volt, mert két magyar csoporttal is találkoztunk a kávézóban. Útközben Gábor elkezd kiabálni a metróállomáson, kiderült, hogy egy volt epamos kollégáját látja. Tényleg az volt. Úgyhogy pár szóra megálltunk beszélni vele. Nagyon kicsi az esély itt, hogy csak úgy az utcán összefutsz egy ismerőssel. Túl nagy ahhoz a város.

Utána, amikor hazaértünk Augustóék kitakarították a kertet apósával és sógorával és grilleztek meg sütögettek. Minket már a készétel várt :)

Szólj hozzá!
Címkék: London

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr7912560159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása