Otthon az idegenben

Esküvői készületek

2018. augusztus 30. 21:06 - KicsiKitti

Augusto és Veronica gőzerővel készülnek az esküvőre, ami szombaton lesz (szept. 1.). A héten a díszítéssel és a nászút foglalással foglalkoztak. (jobb később, mint soha)

Én is beszálltam segíteni, úgyis annyi időm van, hogy több nem is lehetne. Úgyhogy segítettem a vendégek ajándékainak csomagolásában. Külön M&M cukorkákat rendeltek maguknak. Soha nem jutott volna eszembe. 20180829_151104_hdr.jpg

20180829_151108_hdr.jpg 20180829_151327_hdr.jpg 20180829_151354_hdr.jpg Ez pedig a mi ajándékunk. Sokat gondolkoztunk, hogy mit is lehetne adni, aztán jutott eszembe az ötlet, hogy mi lenne, ha valami személyeset adnánk? Úgyhogy kerestem egy kalocsai hímzéssel foglalkozó honlapot, akitől kértem árajánlatot és azt mondta, hogy tudja teljesíteni nekem időre, hogy ide is érjen még az esküvő előtt. Múlt hétvégén megkaptuk. Én sajnos nem tudok ilyet csinálni, mert nem értek hozzá (még), de megrendelni megtudtam, mert magyarul volt. Ez igazi magyar ajándék és emlék is marad nekik később, amikor már nem leszünk itt. Emlékeztetni fogja őket arra az időszakra, amikor még itt laktunk. (Legalábbis én ezt remélem, mert én ilyen vagyok.)

20180830_095701_hdr_1.jpg

20180830_095706_hdr.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr5114212761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.