Múlt vasárnap volt a Shalomnak a 36. születésnapja és elbúcsúztattuk az egyik misszionárius vezetőnket és a feleségét, akiket áthelyeztek Portugáliába.

Mise után vacsi volt és beszélgetés. Az után pedig a szomorú pillanat következett és elbúcsúztattuk őket. Még fájt a térdem, úgyhogy nem is készültem fotózni, amúgy se kért fel senki. Viszont nem tudtam megállni, hogy ne készítsek pár képet még így is.

Júliusban pedig volt a fiúknak az elsőáldozása, amire meghívtak minket is. Brazil mise volt portugál nyelven. Nem sokat értettünk belőle tehát. Az első néhány mondatot leszámítva, ami nagyon hasonlított a latinra, azt én értettem. Utána pedig már nem nagyon értettük. Próbáltuk követni a miseszöveget is, már amennyire lehetett egy kívülállónak követni, aki nem ismeri a nyelvet. Azért az énekekbe be tudtunk szállni, nem volt túl nehéz, miután megértettünk egy-két kiejtési szabályt.

Annyira szép mise volt, nagyon jól éreztem magam. Jó kedélyű, vidám, gitáros mise volt. Az evangélium előtt hátulról hozták be a Szentírást és két táncos kísérte az oltárhoz. Az énekek alatt tapsoltunk, nagyon távol áll a mi megszokott mise rendünkhöz. Úgy éreztem magam, mintha Medjugorjéban lettem volna. Ott volna ilyen sokszínű a mise, és ehhez hasonló nyelveken szóltak az énekek. Utána agapéra voltunk hivatalosak.

Itt látszik, ahogy hozzák be a Bibilát