Otthon az idegenben

Belerázódni

2017. augusztus 28. 16:18 - KicsiKitti

Biztos feltettétek magatoknak a kérdést: és hogy tudtam magam az elején megértetni 0 nyelvtudással? Hogy tudtam ilyen gyorsan beilleszkedni az itteni létbe? Erre csak annyit tudok válaszolni: az első néhány hónapom csak megfigyeléssel telt.

Egy kukkot nem szóltam, nem is tudtam volna mit mondani. A közlekedést is Gábor figyelte folyton és én csak követtem, hogy hova mivel kell menni. Nem is nagyon mentem emiatt nélküle sehová. Én csak csendes megfigyelő voltam, aki akkor is tanul, ha épp nem csinál semmit. Így tudok ma már egyedül is boldogulni, persze adódnak most is váratlan helyzetek. Egy új kihívás, egy találkozó olyan helyszínen, ahol még nem jártam, egy másik számú busz, ami teljesen más irányba megy, sztrájkok, lezárások stb. 

Ma már boldogulok annyira, hogy legalább egy félig értelmes mondatot el tudjak mondani, időnként pedig még értelmesre is sikerül. :) Tehát sokkal előrébb vagyok, mint amikor idekerültem. Sokat fejlődtem nyelvtudásilag, lelkileg pedig megjártam a hullámvasút teljes hosszát, jutott lejtőből és emelkedőből is bőven. Közben végig tudtam, amikor éppen depressziós voltam, rosszul viseltem a barát nélküliséget, a hallgatást, bár abba könnyebben beletanultam. Amikor érzed, hogy barátokra lenne szükséged, de nagyon messze vannak tőled, új barátságokat pedig nem tudsz kialakítani nyelvi korlátok miatt. Tehát marad a férjed, akinek egész nap a nyakán lógsz emiatt és az agyára mész, ő a barátod, a lelkitársad és a szeretőd.

Napi 24 órában angol és portugál nyelvet hallok és úgy érzem, hogy lassan portugálul is meg fogok tanulni az angol mellett, ha már úgyis úgy tanulom a nyelvet, hogy környezetben vagyok. Amikor a többiek beszélgetnek, én hallgatok. Manapság egyre többet próbálkozok, de még mindig hallgatok. Viszont persze vannak olyan szituációk, amikor elengedhetetlen, hogy megértessem magam, pl. munkahelyen. Jobb, hogy nem vagyok teljesen elszeparálva a külvilágtól és nem kettecskén lakunk, mert akkor biztos, hogy egész nap csak a négy fal között ülnék és már bekattantam volna. Így legalább - még, ha néha az idegeimre is mennek - időnként, ha lent a konyhában összefutunk Augustoval, vagy egyszerre készítjük az ebédet, akkor kénytelen vagyok beszélgetni, meghallgatni (mert ő szeret ám beszélni :D). Ha kérdez, akkor megpróbálok válaszolni stb.

Azért ez a lakás teljesen fel van szerelve és jobb, mintha mindent nekünk kellett volna bevásárolni még a legelején. Az annyira jó, amikor főzés közben tudok filmet nézni a konyhában, mert ott van a tv és Wi-Fi segítségével rá tudok csatlakozni a laptopomról és lejátszani a rajta lévő filmeket, amiket már meg akartam nézni. Hogyha meg zenéhez van kedvem, akkor a telefonról Youtube videókat is le tudok játszani és azt hallgatni főzés közben. Nagyon felszerelt ez a lakás különféle fejlett technológiával is. A Wi-Fi néha szaggat, de azért egész tűrhető.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr4612424569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.