Otthon az idegenben

Otthon

2017. május 13. 19:57 - KicsiKitti

Szerdán hazaindultunk, néhány napra hazalátogattunk. Reggel indultunk, a csúcsban, tehát az első vonatra nem fértünk fel. Aztán a következővel elmentünk a Liverpool streetig. Átszálltunk a másik vonatra, ami a reptérre vitt minket. Azt hittem, majd kikapcsolok útközben, kicsit pihenek a vonaton, de nem tudtam, mert mögöttünk olaszok filmet néztek. Vagyis az agyam nem tudott pihenni. Állandóan értelmezte, amit hall.  A repülőút zökkenőmentes volt. Szószerint, észre sem lehetett venni, amikor leszálltunk. A fékezés volt kicsit erőteljesebb, Gábor a székre kenődött. Leszállva a gépről az első mondatom: otthon illat van. Még a levegő is más volt, friss eső illata kavargott a levegőben. Otthon, édes otthon.

Egy kicsit várni kellett még a csomagra, amit ugyan nem akartunk feladni, de elvették tőlünk, mert nem fért fel a gépre, mivel telt ház volt. Az első benyomásom a gépre szállva: ezek értik, amit mondok. Ugyanis Gábornak mondtam, hogy még jó, hogy nem hoztuk fel a bőröndöket, mert nem lett volna hely. Erre az előttem álló megszólal, hát tényleg nagyon sokan vannak. Amikor elindultunk Pestről Szegedre akkora jégeső volt az M0-n, hogy néhányan – természetesen teljesen szabálytalanul – beálltak a felüljáró alá, a külső sávokban dugót okozva, baleset veszélyesen, mert féltették az Audijukat, BMW-jüket.

20170503_110022_hdr.jpgImaszoba van a reptéren

20170503_115055.jpg repülőn ülve

20170503_120133.jpg megkezdtük a felszállást

20170503_120223.jpg a felhőben

20170503_120438.jpg a felhők felett

20170503_120528.jpg 20170503_135705.jpg 20170503_121225.jpg kanyarban

20170503_140923.jpg landolás

20170503_140954.jpg fékezés :)

20170503_174610_hdr.jpg

A héten tele voltunk programokkal, találkozások a családdal, barátokkal. Csütörtök, péntek két barátnő külön-külön, mert nem értek rá egyszerre. Pénteken mentünk az én nagyszüleimhez Vajdaságba, szombaton haza. Otthon aludtunk, majd vasárnap délben Pestre Gábor nagymamájához, hétfőn jöttünk vissza. Ha már Pesten jártunk felmentünk a a Halászbástyába kirándulni egy kicsit a tesókkal. Szép volt, nézzétek!

Turistáskodtunk Magyarországon is:

20170507_162629_hdr.jpg 20170507_191207_hdr.jpg 20170507_191331_hdr.jpg 20170507_191419_hdr.jpg 20170507_191533_hdr.jpg 20170507_191618_hdr.jpg 20170507_191705_hdr.jpg 20170507_191837_hdr.jpg 20170507_191841_hdr.jpg 20170507_191908_hdr.jpg 20170507_191913_hdr.jpg 20170507_192123_hdr.jpg 20170507_192132_hdr.jpg 20170507_192223_hdr.jpg 20170507_192245_hdr.jpg 20170507_192346_hdr.jpg 20170507_192539_hdr.jpg 20170507_192600_hdr.jpg 20170507_192705_hdr.jpg 20170507_192727_hdr.jpg 20170507_192954_hdr.jpg 20170507_193300_hdr.jpg 20170507_193742_hdr.jpg 20170507_193759_hdr.jpg 20170507_193908_hdr.jpg 20170507_193931_hdr.jpg 20170507_193952_hdr.jpg 20170507_194141_hdr.jpg 20170507_194431_hdr.jpg 20170507_194441.jpg 20170507_194548_hdr.jpg 20170507_194635_hdr.jpg 20170507_194708_hdr.jpg 20170507_194904_hdr.jpg 20170507_195009_hdr.jpg

Felváltva vezettünk, csak a hétvégén 600 km-t mentünk, összesen pedig: kb. 4300 km-t utaztunk a két hét alatt. Pihenésre nem sok idő jutott, és még így se sikerült mindenkihez eljutnunk. Legközelebb megpróbálunk azokhoz elmenni, akik most nem fértek bele az időnkbe. Mindenki látni akart minket és annyira jó volt, hogy mindenki örült nekünk.

Nem mentünk üres kézzel, vittünk egy kis ajándékot:20170426_173935_hdr.jpg

És lássunk néhány képet Szegedről is:

20170505_112559_hdr.jpg 20170505_112834_hdr.jpg 20170505_112640_hdr.jpg 20170505_113004_hdr.jpg 20170505_113142_hdr.jpg 20170505_113149_hdr.jpg szeged.jpg 20170505_114226_hdr.jpg 20170505_114435_hdr.jpg 20170505_122508_hdr.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr3412503263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.