Otthon az idegenben

Mindenféle

2017. január 04. 21:22 - KicsiKitti

Ma egész nap ágyban voltam. Nem lettem jobban, sőt! Tegnap este óta fáj és zúg a fülem. Soha nem volt még ilyen, nem is tudom, mit kéne tennem. Úgyhogy annak ellenére, hogy vendégünk volt – átjött Gábor egy barátja hozzánk egy kis útbaigazítást tartani, mert régebb óta él és dolgozik Londonban – lefeküdtem hamar, hátha kialszom. De nem! Így egész nap az ágyban olvastam, blogot írtam, albérleteket néztem, tanultam az angolt, szerencsére kaptam sok anyagot egy barátomtól, akitől angol leckéket vettem mielőtt kijöttünk. Filmet sajnos nem tudok nézni, mert nem hallok a jobb fülemre, annyira be van dugulva.

Gábor szerint tele a fülem és orrom közti járat váladékkal. Aztán végülis elmentünk orvoshoz, hátha tud valami okosat mondani. Ahogy mi is sejtettük, ráment a megfázás a fülemre. Kaptam antibiotikumot és innom kell sok folyadékot és gyümölcsöt enni. 4 napon belül gyógyulnia kell – szerinte. Mindez a kb. 5 perces bent tartózkodás (tolmácsolással együtt) 75 fontunkba fájt. Hirtelen egy magánorvosi rendelőt sikerült leakasztani. Azt ígérte, hogyha nem javul, menjek vissza és az ingyenes lesz a második kezelés. Hát kösz... (azért nem szeretnék élni ezzel az ajánlattal)

Amiről eddig még nem beszéltem az a honvágy. Egy hete vagyok Angliában, és ez nem nyaralás. Alapvetően ennyit még ki szoktam bírni, de most erős honvágyam van. Biztos azért, mert tudom, hogy nem mostanában fogok hazamenni. Hiányoznak a szüleim és a barátaim.

Lássuk csak miről is írjak, annyi mondanivalóm van. Így most ugrálni fogok a témákban.

Vásárolni a Tescoban nem érdemes, itt nem igazán olcsó hely. A többi üzlethez tegnap kaptunk tippeket, úgyhogy arról még nem tudok beszámolni, később még megírom a tapasztalataimat. Amit eddig láttam az az, hogy minden hülyeség kapható. Pl. kockázott hagyma, reszelt sajt, arab módon levágott csirke amit „halal”-nak hívnak=olyan, mint a kóser. Meg sok félig kész vagy teljesen kész ételt is lehet kapni, amit csak meg kell melegíteni. Walsall-ban pl. kétszintes a Tesco, ami szintén ritkaság.

Ami  az időjárást illeti, hűvös, de hideg, erős szél fúj. Az eső is egy fura dolog. Vasárnap egész nap esett. Ma meg pár percig tartó szitálás volt.

Az angolok furcsa lények, tényleg minden fordítva van náluk. A villanykapcsoló, a közlekedésben az irányok, még a táblák is. A fürdőkben két külön csapból jön a hideg és meleg víz, nem tudom ennek mi értelme. Szintén jellemző, hogy nincs konnektor a fürdőkben. Ami pedig a konnektorokat illeti, az is másmilyen, mint nálunk. (mert miért is ne?!) A mosógépet a konyhában tartják. Még sok rejtély van, amit meg kell fejtenem.

Londonban jellemzőek a nagyon magas épületek. Azt vettem észre rajtuk, hogy ezek többnyire irodák és nem lakóházak. Ha egy kicsit eltekintek ezektől a monstrumoktól és a sima családi házakat nézzük, egyformák. Nincsenek levakolva, csak tégla az egész és egyforma stílus. És nem használnak függönyöket, se redőnyt. Vagy, ha van is, nem húzzák be. Vagy nem zavarja őket, ha belátnak, vagy nem szokás errefelé, hogy benéznek a másik ablakán.

Ami számomra a közlekedést illeti, engem sikerült teljesen összezavarni. Már nem tudom, hogy melyik melyik. Az agyam kezdi összekuszálni a látottakat az ismerttel. Pl. most hirtelen lehet, hogy azt se tudnám megmondani, hogy otthon hogy is van a közlekedés.

A bankot sikerült elintézni, jövőhéten küldik a bankkártyát. Gábor mesélte, hogy milyen más élmény itt a bank, mint otthon, jöjjön most az ő beszámolója:

Amikor bemész a bankba, rögtön ott áll valaki, és megkérdezi, hogy miben segíthet. Mondtam, hogy számlát szeretnék nyitni. Erre ő figyelmeztetett, hogy ahhoz lakcím igazolásra lesz szükség. Mivel ezt a kört Walsall-ban már lefutottam egyszer, így mondtam, hogy hoztam munkáltatói lakcím igazolást. A banki ügyintéző rögtön odainvitált a sarokban álló fotelekhez, és elkezdte felvenni az adataimat, egy tablet segítségével. Az adatok felvétele közben is beszélgetett velem. Errefelé mindenki kötelességének érzi, hogy csacsogjon valamiről, akár idegenekkel is, ezt még szokni kell. Miután ezzel végeztünk, mondta, hogy néz nekem időpontot, és hogy mikor lenne alkalmas. Mondtam, hogy ma délután nekem tökéletes lenne, mert holnap sok papírmunka vár rám, ma viszont egész nap nem csinálok semmit. Már nem volt szabad időpont, de azért elszaladt és megkérdezte az egyik kolleganőjét. Mosolyogva tért vissza, hogy 12:15-kor tud fogadni a kolléganője. Ekkor 11:40 volt, szóval még volt bő fél óra, amit el kellett ütnöm. Még beszélgetett velem egy kicsit, aztán beinvitált az exklúzív váróba, hogy ott várjak. Volt kitéve többféle napilap (Financial Times, The telegraph, The independent) és egy kapszulás kávéautomata, vagy 10-féle kapszulával, tejjel, cukorral, keverőkanállal kiegészítve, ahol csinálhattam magamnak kávét, amíg vártam. Megbecsülve éreztem magam. De ami a legjobban tetszett, az egy apróság volt: nem sorszámosztós-sorbanállós rendszer volt, hanem amikor eljött a negyed egy, a bankos kisasszony odajött hozzám, és elkísért az íróasztalához. Ilyen jól még nem éreztem magam bankban, persze tudtam, hogy az angol bankrendszer világszínvonalú, de nem gondoltam, hogy a magyarok ennyire le vannak maradva (főleg modorban). Ez egyeébként mindenhol jellemző, nem csak a bankokban: mindenki, kedves, barátságos és mosolygós.

 

A telefonnal viszont sajnos még ugyanaz a helyzet. Bankkártya nélkül nem adják ki. Viszont félretették nekünk. Tök jó fej volt az eladó!

Ja és egy kis poén a végére:

Tegnapelőtti párbeszéd:

Gábor: - Tudod mit kell arra válaszolni, hogy „Sorry”?

Erre én: - Persze! Semmi baj! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://krisztimennianglia.blog.hu/api/trackback/id/tr6712097775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.